Nemcsak a státusztörvényt kell elfogadniuk, de esküt is kell tenniük a tanároknak, ha jövőre is tanítani akarnak. Erre reagált kritikus írásában Lendvai Ildikó.
Jövő év május 31-étől csak akkor tölthetnek be pedagógusi munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek
– olvasható az új pedagógus életpálya törvény végrehajtási rendeletének tervezetében a Népszava szerint. Azóta kiderült a Nemzeti Pedagógus Kar és a Magyar Rektori Konferencia dolgozza ki annak az eskünek a szövegét, amit jövő év május 31-étől minden frissen végzett pedagógusnak le kell majd tennie az egyetemeken, ha a szakmájukban szeretnének dolgozni.
Lendvai Ildikó MSZP-s képviselő szerint vezéreink úgy ítélik meg, hogy az eskü majd tetszeni fog a népnek.
Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke. Fotó: MTI/Kovács Attila
Az eskü szövegét egyelőre homály fedi. Még dolgoznak rajta. Van egy fogadásom, hogy az „Alaptörvény”, a „nemzet”, a „kereszténység” szavak szerepelnek majd benne. Komolyan vett jelentés nélkül, ahogy szokták. Ezért velejéig romlott és cinikus az egyik pedagógusnak az a bejegyzése, hogy szerinte a lényeg az: „Esküdj meg, hogy éhbérért tanítasz.”
- írta Lendvai Ildikó a Népszabadság oldalán. Hozzátette:
Személy szerint szeretném, ha az esküt kötelező vérszerződés is kísérné, de belátom, mások vérével nem illik a csalánt verni. Csak azért gondolom, mert egyébként az össznépi tapasztalat nem taksálja túl nagyra az eskük értékét. Itt van pl. a képviselői eskü, amelynél mindenki, a később vak szavazógéppé váló kormánypártiak is lelkesen fújják: „tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom”. Szerintem közben alkalmazzák a gyerekkorunkban tanult trükköt: az ember a háta mögött keresztbe teszi a két kisujját, és mindjárt nem érvényes az egész.
"De vezéreink úgy ítélik meg, hogy az eskü majd tetszeni fog a népnek. Lesz nemzeti színű drapéria, néhány egyetemen ünnepi beszédet mond majd Orbán vagy a miniszterei, az elöljárók hajlonganak. Én ugyan ezirányban komolyabb tömegnyomást nem érzékelek, a tüntetéseken sem láttam olyan feliratot, hogy „Nincs eskü, nincs jövő”, vagy hogy „Eskessétek meg a tanárainkat”, de sosem lehet tudni. „Miért zúg a tömeg?/ Kívánja eskümet?”-tippelte már V. László is. Ugyan az ő esetében kiderült, hogy egy fenét kívánja".
Az MSZP korábbi elnöke arról is írt:
Az pedig hitvány rágalom, hogy a pedagógushiány csökkentésére semmi nem történik. Például több képesítésnél lerövidítik a képzési időt. Meg felveszik az egyetemre, főiskolára már a kettesre érettségizőket is. Vagy hogy eztán gyógypedagógusként dolgozhat bárki, aki óvónői vagy tanári képesítést szerzett. Majd eggyel előbbre jár a logopédia vagy fejlesztő pedagógia leckéiben, mint a növendékei. Érettségivel is lehet óvónőnek menni, lesz hozzá szakközép, minek is az a főiskola.
"Az óvónő pedig a négy helyett két év alatt, felgyorsított képzéssel lehet tanító. Az iskola- és óvodapszichológusnak sem kell többé speciális képzettség, elég az általános pszichológia, amivel mondjuk eddig csak párterápiákban szerzett gyakorlatot. Tényleg, úgyis alig van problémás gyerek, vagy ha mégis, hát azt elintézi az iskolarendőr".
Minek az a sok fakszni. Mészáros Lőrinc meg a többiek sem tanulták halálra magukat, az csak árt az egészségnek. Március 15-én így is el tudjuk majd szavalni: „Esküszünk,/ Esküszünk, hogy rabok tovább/ Nem leszünk.” Istenem, legfeljebb ennek sem értjük majd a szövegét.
- zárta sorait Lendvai.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Olyan az eskütétel, mint a fidesznyik alapkőletétel. Oszt jön a lézerblokkoló és leálítja még a gyerek csinyálást is. Bár az ő gyártásánál állt volna le az aktus, mert az ügyfél sóderral fizetet.
Új hozzászólás