A jobbikos Z. Kárpát Dániel megkérdezte, hány tanár mondott fel a Kelet-Pesti Tankerületben 2023 januárja óta.

Össze-vissza magyarázott a tanárhiányról Rétvári államtitkár

Nincs itt semmi látnivaló. Forrás: Facebook

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára némi fideszes jellegű kötözködést követően azt állította, hogy augusztus 21-ig a Kelet-Pesti Tankerületi Központban 10 pedagógus szüntette meg a közalkalmazotti jogviszonyát – írja a Telex.

Ezzel egyidejűleg ebben az időszakban 115-en létesítettek pedagógus munkakör ellátására irányuló közalkalmazotti jogviszonyt a tankerületben

Rétvári szerint.

A fideszes fokozni is tudta a dolgot: azt állította, hogy a magyarországi a 8. legkedvezőbb adat az EU-ban, mert míg nálunk egy tanárra átlagosan 10,6 diák jut, addig az EU-ban 12,1 – idézi a 444. Rétvári ebből arra következtet, hogy

nálunk tehát több tanár van, ezért több figyelem is jut egy-egy diákra mint a legtöbb uniós országban.

Forrás: Telex, 444
Fotó: Facebook

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Menőmanó
Még ha annyi tanár lenne is, amennyit Gecivári hazudik, akkor is valamit nagyon szarul csinálnak, mert a nyugati határ mentén nem azért utaztatják Ausztriába a magyar gyerekeket, hogy kevesebb időt töltsenek itthon, hanem mert hatékonyabb, színvonalasabb az oktatás, modernek az eszközök, a módszerek.
Akinek van lehetősége 21. századi oktatásra, az nem kér az elavult, hátrafele nyilazó, begyepesedett, középkori magyar oktatási rendszerből.

A politikuskölykök is azért járnak drága magániskolákba, vagy nyugati országokba (nem Azerbajdzsánba, meg Kazahsztánba), mert egyrészt tellik rá, másrészt ott nem egy kib@szott olajszőkítő rendőr mondja meg, hogy milyen legyen az oktatás párt és világnézeti alapon, hanem oktatási szakemberek tudás és tehetség alapján.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
hollik-dömöter -rétvári a fidesz seggfejek 3 leg-nagyobbika!
rücsü41
Az a baj, hogy ez a pali is , úgy mint a többi hülyének nézik az emberek.Azt gondolják, hogy az emberek elhiszik, hogy a nagy gépi, technológiai beruházások esetén ha csökken a dolgozói létszám, akkor az a szolgáltzatás színvonal csökkenésében nem látszik meg.Ha a gépekhez, a technológiához nincs ember, vagy sokkal kevesebb az ember, hiába a nagy beruházás a szolgáltatás szűkül, a hozzáférési lehetőség csekélyebb mint volt és a várakozás a szolgáltatás eléréséhez hosszabbodik.Ez színvonal csökkenést jelent akkor is ha az államtitkár úr minduntalan azt állítja, hogy bővült a szolgáltatás.Ennyire félrevezetni embereket még az átkosban sem volt lehetséges.Az emberek akik a szolgáltatásokat igénybe veszik a gyakorlatból állapítják meg a színvonal esést, és ezért a kormány emberei azt mondanak amit akarnak, már senki nem hisz nekik!
jáger laszló
Normális osztálylétszám 22-25 fő,de ettől 2-fő L térés még normálisnak mondható
Ilyen létszámhoz kell biztosítani a tanár létszámot!
csak ennyi
barátilag
J,L,
Menőmanó
Még ha annyi tanár lenne is, amennyit Gecivári hazudik, akkor is valamit nagyon szarul csinálnak, mert a nyugati határ mentén nem azért utaztatják Ausztriába a magyar gyerekeket, hogy kevesebb időt töltsenek itthon, hanem mert hatékonyabb, színvonalasabb az oktatás, modernek az eszközök, a módszerek.
Akinek van lehetősége 21. századi oktatásra, az nem kér az elavult, hátrafele nyilazó, begyepesedett, középkori magyar oktatási rendszerből.

A politikuskölykök is azért járnak drága magániskolákba, vagy nyugati országokba (nem Azerbajdzsánba, meg Kazahsztánba), mert egyrészt tellik rá, másrészt ott nem egy kib@szott olajszőkítő rendőr mondja meg, hogy milyen legyen az oktatás párt és világnézeti alapon, hanem oktatási szakemberek tudás és tehetség alapján.
csak úgy....
@Maccska: 11:19 tipikus idióta hozzászólás! :)
Dr. Proktor
Összevissza magyarázott?
Összevissza beszélt...
justhpeter
@sgl: Tévedsz. Rétvári ennyire ostoba, ráadásul könnyen zavarba hozható mivel semmihez nem ért. Viszont a sötétségénél fogva sokmindenre felhasználják, például újságírók "tájékoztatására", ellenzkiek polgárpukkasztására. A megbízóira semmiféle veszélyt nem jelent, mert nem dönt semmiben.
jáger laszló
Tanárhiány
Strukturális tanárhiány van!
Óvoda pedagógusokból jelentős a képzés,míg szaktanáriból alul képzés van
Itt kell erősíteni,növelni a felvettek számát!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
ómió
Amikor nálunk 10,6 az egy "tanárra eső" diákok száma, nyugaton meg 12 felett van, olyankor kell idehaza "efftársiasan, tanárhiányilag félreverni a harangokat"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.