Remélhetőleg egyszer visszatér az Európai Unió és Oroszország között a kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködés, amely korábban hosszú időn át a gazdasági növekedési modell alapja volt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában.

Szijjártó megüzente Moszkvából: "kölcsönös tiszteletre" alapozott együttműködésre vágyik az EU és Oroszország között
Fotó: KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Orosz Energiahét nevű konferencia panelbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy korábban az európai gazdasági bővülés a magasan fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető, viszonylag olcsó keleti energiahordozók kombinációjára épült, amely modell mára sajnálatos módon szétesett.

"Reméljük, egyszer visszatérhetünk a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködéshez Oroszország és az Európai Unió között" 

- mondta.

A miniszter kérdésekre válaszolva kiemelte, hogy amennyiben az energiatermelés biztonságos, olcsó, kiegyensúlyozott és fenntartható módját keresi egy állam, akkor a választ az atomenergia jelenti.

Példaként hozta fel a paksi bővítést, annak kapcsán is azt, hogy a nukleáris kapacitás 2400 megawattos bővítésével évente mintegy 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása lesz kiváltható.

Majd leszögezte, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tart mindenfajta támadást az atomenergiával szemben, ráadásul ezek a támadások szavai szerint Európában mindig ideológiai alapúak, és nélkülözik a tényeket.

Aláhúzta, hogy a paksi beruházásban az orosz Roszatom mellett amerikai, német és francia vállalatok is részt vesznek. "Ez mutatja, hogy legalább a atomenergia területén még mindig van némi racionalitás és némi tér az észszerűségre és a tiszteletre alapozott nemzetközi együttműködésre" – fogalmazott.

"Magyarország a nukleáris energia terén soha fog beleegyezni semmifajta szankcióba, ezt készpénznek lehet venni" 

- figyelmeztetett.

Szijjártó Péter az autóipari forradalommal kapcsolatban emlékeztetett, hogy az Európai Unió döntései értelmében 2035-től csakis elektromos autókat lehet forgalomba hozni a közösségben, és ezért a nagy járműgyártók sokat fektettek az új versenyképes modellek kifejlesztésébe, de közben elfeledkeztek az elektromos akkumulátorokról, és teljesen függővé váltak a keleti beszállítóktól ezen a téren.

Hangsúlyozta, hogy ma a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója között hat kínai, három dél-koreai és egy japán, ami azt jelenti, hogy egy kulcsfontosságú európai iparág teljességgel kiszolgáltatottá vált.

Kitért arra is, hogy ennek megfelelően az elektromos autók ára sem alacsony, ráadásul a töltőállomás-hálózat sem épült még ki megfelelő mértékben.

Forrás: MTI

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
szijjártó moszkvából üzenget az eu. nak! :) -pötyi mint a kis dedós,akinek csak akkor nagy a szája a suliba mikor bent van a 110 kilós apja ..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Az efftársak már rég a brüsszeli segget nyalják!
Ezodabasz
@Shikari: ma, 07:12 Akkor szedd a sátorfádat! Indulj el gyorsan a kiúton Moszkvába vagy Pekingbe! tökmindegy csak takarodj el innen ebből az országból!
izéke
@Shikari: az egy nagyon finom tésztaétel,szeretem,remek akár desszertnek is
Yoda69
@Maccska: tegnap06.21
Ez csak akkor lehetseges, ha puttyant feltetel nelkul kivonul Ukrajnabol, es hadbirosag ele all.
Az uj orosz kormannyal lehetseges a kiegyezes, de puttyant eljatszotta a bizalmat.
Ezodabasz
@Shikari:ma, 04:04 A magyaroknak itt a hazájuk...nem mennek el innen:)). Látod a kiutat, akkor nyomás! Moszkva Peking tökmindegy, csak takarodj ebből az országból! Ugass ott véresszájú fasiszta kutya!
balos
@Nyírfa: Pedig a fideSSes gyilkosok nem véletlenül ilyen "szerencsések"!A háttér az mindent elárul a hulla rablóinkról!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.