Öt magyar konzul is jelen lesz a magyar és a litván labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőjének helyszínén kedd este Kaunasban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

Szijjártó Péter Kínából üzent a szurkolóknak: Azt kérem mindenkitől, hogy vigyázzanak magukra

A tárcavezető arról számolt be, hogy eljött a mérkőzés napja, amelyen "végleg eldőlhet az, amit szívünk mélyén már most eldőltnek érzünk, hogy a magyar válogatott egyenes ágon, csoportelsőként kijuthat a jövő évi Európa-bajnokságra".

Ehhez Litvániában jó lenne nyerni. Az biztos, hogy a szurkolókon nem fog múlni, hiszen mind az 1500 vendégjegyet megvásárolták

- mondta, hozzáfűzve, hogy az érintettek alapvetően egyénileg utaznak a balti országba.

Azt kérem mindenkitől, hogy vigyázzanak magukra, és ha bármifajta ügyes-bajos dolguk akad, akkor forduljanak bizalommal azon öt konzul kollégám egyikéhez, akik már a helyszínen vannak

- emelte ki.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy négy, Vilniusban dolgozó munkatársa mellé egy, a külügyminisztérium központi konzuli stábjából kiküldött kolléga csatlakozott.

Őket a +370 655 54 343 ügyeleti telefonszámon lehet elérni, akár már most is – tájékoztatottt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság is küldött ki rendőröket, akik a magyar szurkolókkal együtt ott lesznek a stadionban annak érdekében, hogy ne legyen baj – tudatta.

Közölte:

sajnos, előző nap néhány magyar állampolgárt előállítottak, illetve őrizetbe vettek. A csoport néhány tagját már elengedték, ketten vannak még vizsgálati fogságban, és az ígéretek szerint a meghallgatásukat követően hamarosan ők is szabadlábon távozhatnak majd.

"Mindenkinek jó szurkolást és természetesen magyar győzelmet kívánok!" – jelentette ki.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
szóra sem érdemes
csak ennyi
barátilag
J.L.
Giovanni Alba
Ismerősöm kérdezi, a sztripizbárokba hány konzult és rendőrt szoktak kivezényelni akkor, amikor magyar turisták mennek Amszterdamba nézelődni? A labdarugászat tényleg mélyebb ösztönöket mozgat meg, mint az erotika?
Nem lehetne az úgynevezett szurkolókat az utazás előtt figyelmeztetni arra, hogy az ország törvényeit be kell tartani, és a
rendbontásért a rendbontóknak felelni kell?
Miért kell ezeket a figurákat hímes tojásként kezelni? Mert mindegyik Nobel-díj várományos agysebész?
És még egy, a plusz költségeket (konzulok és rendőrök napidíja, kiküldetési pénz és egyebek) ugye kiszámlázzák nekik?
Béla333
Óvóbácsi megüzente... A hülyemagyar maffiahívők meg tátott szájjal hallgatják...
szegfue
Igazán nem értem! Ha én kimegyek szurkolni a hazai csapatnak és még jól is játszanak, tehát élvezem a játékot, akkor miért lenne szükségem "konzuli segitségre"? Ha meg eleve feltételezik, hogy csak randalirozni akarok, akkor meg miért kellene segiteni rajtam?! Itthon sem segit egyetlen konzul sem mondjuk egy Fradi mérkőzésen a verekedő szurkolókon. Szerintem egyenesen felháboritó, mert még ezzel is gyakorlatilag biztatják a hazai szurkolókat a rendbontásra, hiszen ugyis "megvédik" őket a konzulok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.