Április 30-án lezárult a mintegy három évig tartó fúziós folyamat az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésével a májusban létrejött az MBH Bank.
Fotó: Balaton József/MTVA
A Budapest Bank és az MKB Bank egyesülése még 2022. március 31-én valósult meg, az akkor egyesült hitelintézet működött április 30-ig MKB Bank néven. A NER gigabankja nemrégiben a Duna Takarékot is lenyelte, bár az látszólag önálló maradt.
Az egyesülést követően – jelentették be még májusban – az MBH Bank rendelkezik a legnagyobb fiókhálózattal, közel 500 helyen várják az ügyfeleket személyesen. Az egyesülési folyamat során egyébként folyamatosan nyirbálták a banki hálózatot. A korábbi nagy bezárások után (akkor 300 fióknak mondhattak a helybeliek búcsút) egy évvel ezelőtt tucatszám került roló az egységekre. Ez sem volt azonban elég.
A portál gyűjtése szerint az új színmagyar óriásbank az idén mintegy 60 fiókot csukott be, illetve zár be november végéig.
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az után , hogy privatizálták ismét az MKB-t, és a BB-t- ez akét bank lett a nerencek legfőbb hitelezője, méghozzá az amerikai tipusú jelzálog hitelezéssel( olyan konstrukció, amelynek a világ a 2007-2010 közötti pénzügyi világválságot köszönhheti), és az óriássá nőtt mammut is ezt folytatja., állami segitséggel ráadásul. Nem megnyugtató ez, és veszélyt jelent a teljes pénzügyi rendszerre. Ráadásul most az MBH erőteljes személyi hitelezésbe is kezdett- csábitó THM-es szabad felhasználású hitelekkel. Nem sokt jót jósolok...
Új hozzászólás