A DK polgármesterei 15 ezer forintos otthonápolási támogatást vezetnek be a DK-s kerületekben - jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján Bősz Anett.

A DK szerint embertelenül kizsákmányolja az Orbán-kormány az otthonápolást végzőket
Fotó: Facebook / Demokratikus Koalíció

Embertelenül kizsákmányolja az otthonápolást végzőket az Orbán-kormány: még a magyar minimálbér összegét sem kaphatják meg azok, akik havi 40-80 ezer forintért ápolják tartósan beteg, sokszor magatehetetlen hozzátartozóikat

- írják az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány ezért megegyezett a DK polgármestereivel, hogy az általuk vezetett kerületekben kezdeményezik a szociális rendeletek módosítását, és pénzügyi lehetőségeikhez mérten bevezetik az ápolási díjban részesülők kiegészítő önkormányzati támogatását.

- Kiss László tavaly létrehozta, idén megemelte az Óbuda pótlékot, amely alapján a kormány helyett 20 ezer forinttal emelték minden szociális dolgozó és közalkalmazott, és 30 ezer forinttal minden óvodapedagógus bérét. Ezen kívül Óbuda decemberben terjeszti a testületi ülés elé a 15 ezer forintos otthonápolási támogatást, ami januárban léphet hatályba.

- Újpesten az otthonápolást végzők támogatásáról szóló javaslat decemberben kerül a képviselőtestület elé, amikor egy januártól hatályos, havi 15 ezer forintos pótlékról döntenek majd.

- Erzsébetvárosban decemberben döntenek az otthonápolást végzők számára egy havi 15 ezer forintos fizetéskiegészítésről, amely januártól lehet hatályos.

- Újbudán dr. László Imre a novemberi testületi ülés elé terjeszti a havi 15 ezer forintos otthonápolási pótlékot, hogy csökkentsék az otthonápolók terheit a gazdasági válságban.

- Cserdiné Németh Angéla szerint az otthonápolás segítése társadalmi érdek, így a XV. kerület is örömmel eleget tesz a szociáldemokrata Árnyékkormány kérésének, hogy kiegészítő támogatást nyújtsanak az érintetteknek. Decemberben a képviselőtestület egy havi 20 ezer forintos pótlékról fog dönteni azok számára, akik igénylik ezt a kiegészítést.

- A XVIII. kerület jövő év elején dönt egy fizetéskiegészítésről az otthonápolást végzők számára.

A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül, és egy olyan, emberközpontú államot ajánl, amelyben nem lesz valaki másodrendű állampolgár csak azért, mert segítségre, ápolásra szorul

- fogalmaztak.

Forrás: MTI/OS

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SÍva
Nem csak őket zsákmányolják ki hanem az egész országot!
jesz
@Maccska: de, gondolja...egy idős, magatehetetlen ember ápolása nagyon nagy odafigyelést igényel, ráadásul fizikailag is rendkívül megterhelő...majd ha anyád pelenkáját te cseréled, te mosdatod, főzöl rá, öltözteted,, figyelsz a tiszta ruhájára,, pontosan adagolod a gyógyszereid(mint ahhogy ő tette veled, amikor kicsi voltál, és még beszartál), akkor megtudod mennyi is az annyi...

Az állam nem véletlenül passzolta le ezt az ellátást, rábízva az utódokra...

Szóval az a 15ezer is pénz, csak nagyon-nagyon kevés...pláne tudva, hogy az állam mennyit spórol akár egy magatehetetlen adófizető ápolásának áthárításán...

Vágod?
DR PRÉDlKÁTOR
@Maccska: Kívánom, hogy amikor magatehetetlen leszel, ne ápoljon egyik családtagod sem! :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.