Csák János kulturális és innovációs miniszter mint a munkáltatói jogkör gyakorlója tegnap átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát.

 Visszanyalt a szaros szendvics? Alaposan kiosztották a kirúgott L. Simont – Ebben nincs sok köszönet

L. Simon azt írja, azt, hogy a múzeum nem sértett jogszabályt, maga a minisztérium is elismerte korábbi levelében, legalábbis abban állítása szerint az állt: Álláspontom szerint szándékos jogsértésre utaló körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum részéről nem merül fel.

A minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük és erről a fenntartót azonnal értesítettük. Négy gyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni

– zárta közleményét L. Simon László.

Na mi van, aranyapám, visszanyalt a szaros szendvics? Hm? Amit olyan lelkesen kenegettetek a haverokkal másoknak, és most neked kell megenned?

- írta Facebook bejegyzésében Tóta W. Árpád.

Örülj, téma vagy! A náci söpredék, amelyről azt hitted, nincs vele más dolgod, mint hogy szavaznak a pártodra, ünnepli, hogy kibasztak. Saját sikerének tekinti. A kultúrnépek pedig ordítva röhögnek rajtad, hiszen megérdemelted.

- szúrt oda L. Simonnak.

Szerinte végképp ne álmodjon arról, hogy majd bemehet személyesen, és megvédheti az igazát. Hogy elmondhatja a magáét méltányosan, hogy beszélhet a törvény végrehajthatatlanságáról, értelmetlenségéről vagy arról, hogy ő nem vehet ki képeket a World Press Photo tárlatról.

De te egy ilyen szarabb helyet építettél nekünk, csak nem tűnt fel, hogy magadat is befalazod ide. Ahol egyszerűen kitörölnek a képernyőről. Bezárulnak a rovatok, ahol eddig oszthattad az észt, és legfeljebb a megmaradt sajtóhoz szaladhatsz, ha mondandód maradt. Ahhoz, amit olyan jólesően gyaláztatok kórusban, amikor még körön belül voltál.

- tette hozzá, az újságíró, aki szerint ennyire élhetetlen mocsár az, amit csináltak.

Mártózz meg benne. Fordítsd termőre! Gondold végig, ha ez történt veled, mi minden történik napról napra másokkal ugyanilyen értelmetlenül! Tanárokkal, civilekkel, vállalkozókkal, újságírókkal, írókkal és könyvkiadókkal, lelkészekkel, gyerekekkel. Igen, hasonló odvas miskakancsók basáskodnak szerteszét az országban, tankerületek és hatóságok és önkormányzatok élén. Csak nem mindenkinek van egy meghitt kis borászata, ahová visszavonulhat leinni magát, amikor a földbe tapossák.

- üzente neki a publicista, aki szerint aztán jönne az, hogy vezekeljen és tegye jóvá.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Aztán majd meg fog jönni a "visszautasíthatatlan ajánlat" is a borászatára...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
koszpeko
@izéke: ennek a @Shikari: nevü kullancsnak nem csak az orra szaros hanem teljesen el lepte a szar.
Jó lenne már betömni a mocskos pofáját is.
koszpeko
@Shikari: igaza van @izéke:-nek.
Kussolj!
Aki Én
@Őrnagyagyás: Te annyira buta suttyó vagy, hogy a jövőben szórakoztathatnád kedves édesanyádat és családodat. Már ha el nem menekültek a közeledből, te agyhalott orbánista propagandista féreg.
nejlontacskó
@Shikari: mond csak, te normális vagy?
Az egyik hozzászólásodban antiszemitázol, mintha muszáj lenne, a másikban meg zsidózól mint egy őrült antiszemita.
Szerintem, fingod nincs az antiszemita jelentéséről...
Ha nem tudod mit jelent, miért használod?
nejlontacskó
@Shikari: Tehát, amikor valaki " jeruzsálemi anyját " szidod, akkor türkmén származásra utalsz?
nejlontacskó
@Shikari: nem érted...
Hát éppen ez az...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.