Megnevezték a két magyar férfit, akiket elkaptak az óriási heroinszállítmánnyal – írta meg a hvg.hu hétfőn este.

Megnevezték azt a két magyar férfit, akit 8 millió euró (kábé 3 milliárd forint) értékű heroin társaságában fogtak el múlt hét pénteken Írországban – írja a HVG. Az ír rendőrség szerint ők az egyik legfontosabb európai kábítószer-kereskedő szervezethez, a Kinahan-klánhoz tartoznak. Az ügyben érintett bűnszervezetet egyébként Európa egyik legismertebb csúcsbűnözője, Christy Kinahan irányítja.

A két magyar így:

a repülős körökben ismert nyugalmazott vadászpilóta, a 62 éves N. Zoltán;

és a 49 éves A. Ignác.

Lapértesülések szerint N. Zoltán a rendőröknek azt mondta: ő úgy tudta, hogy nem drogot, hanem mikrochipeket szállítottak a repülőgépen. A. Ignác viszont azt vallotta, hogy kényszerítették, hogy részt vegyen az akcióban és csak a családja védelme érdekében ment bele az egészbe.

62 éves N. Zoltán nyugdíjas őrnagy igazi legendának számít a magyar vadászpilóták között. Ő volt ugyanis az, aki délszláv háború idején,1994 júliusában befogott és a magyar légtér elhagyására kényszerített egy szerb MIG-21-est. Ez akkoriban történt, amikor rendszeresek voltak a horvátokat támadó szerb gépek által elkövetett légtérsértések. Ezután léptették elő őrnaggyá, az elfogásról még egy festmény is készült. N. Zoltán azóta is aktívan nyilatkozgat a sajtóban. 

Forgatott videót Pamkutyával és JustVidMannel is, amikor a Youtube-celebek egy repülős szimulátort próbáltak ki, de kikérték a véleményét az ukrajnai háborúval és a rohadó MIG-29-esekkel kapcsolatban is – írja  hvg.hu.

A The Journal tudósítása szerint N. Zoltán a bíróságon azt mondta, szó sem volt kábítószerről, úgy tudta, hogy speciális mikrochipek készítéséhez szükséges anyagot szállítanak. „Soha sem használtam kábítószert, utálom a drogot". A. Ignác a bíróság előtt azzal védekezett, kényszerítették, hogy részt vegyen az akcióban, a családja védelme érdekében tette. A két vádlott nem kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék őket szabadlábra.

Forrás: hvg.hu, Telex

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"A két vádlott nem kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék őket szabadlábra."
Persze, hogy nem! A börtönben biztonságosabb...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
Csak azért, mert a kábítószer a fogyasztójának előbb-utóbb a halálát okozza, de mindenképpen tönkreteszi az életét, minden közvetítő tulajdonképpen emberek életét teszi kockára, nevezzük már meg a két elkövetőt? Aradi Ignác és Németh Zoltán. Bármilyen eredményeik vagy dicsőségeik is voltak a múltban, azt most megkérdőjelezték.
simmering73
Ha soha nem használt drogot, akkor hogyan utálhatja.
Csizmás Kond
@Péter2: Péter, aki így gondolkodik annak az isten pénztára sem elég, hogy jól éljen.
Csizmás Kond
@Péter2: Folytatom mert elrontottam...szóval ahhoz hogy ma valaki jól éljen Magyarországon, nem kell milliós kábítószer üzleteket lebonyolítson és merem állítani hogy ez érvényes holnapra is. Az aki ilyen háttérrel ilyen galibákat csinál az biztos nem most kezdte, vagyis ha valaki utánanézne akkor kiderülne hogy eddig is csinált ilyent... szégyen ez rá a családjára és az munkahelyétre ahol kitanulta a magas szintű csempészetet.
Csak Norisz és senki más
@Csizmás Kond: Passz! Nekem ez magas! Érthetetlen! Pont ő?!
FLETÓ
@KisTehen: Hallod? @Eladott Ország: megint birka!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.