Még soha nem értek el olyan alacsony eredményt a magyar diákok a PISA-teszteken, mint tavaly és olvasás-szövegértésből is csak 2015-ben voltunk ilyen mélyen. A visszaesés majdnem minden országban tetten érhető. Ha a régió országaihoz hasonlítjuk a magyar teljesítményeket, azt mondhatjuk, hogy a középmezőnyben végeztünk. A lengyelek, csehek és osztrákok egyértelműen jobban teljesítettek a magyar tanulóknál, a szövegértést leszámítva a szlovénok is, de összességében jobban teljesítettünk a horvátoknál, szlovákoknál, ukránoknál és a románoknál is. A magyar oktatási rendszer méltányossága továbbra is az egyik legrosszabb. 

Kedden közzétette az OECD a háromévente végzett nemzetközi tanulói teljesítménymérés, a PISA eredményeit. A tesztet tavaly írták meg a 15 éves diákok. A legtöbb területen további romlást mutatnak a magyar eredmények, a már eddig sem fényes teljesítményhez képest is – írja a hvg.hu.

PISA-felmérés: a magyar diákok teljesítménye matematikából még soha nem volt ilyen rossz – szövegértésből is tovább romlott a magyar tanulók teljesítménye

A legaggasztóbbak a matematikai eredményeink. Míg 2008-ban még 481 pontot értek el a diákok az 500-as átlagú teszten, az eddigi mélypont pedig 2012-ben és 2015-ben 477 pont volt, tavaly mindössze 473 pontot értek el. (A 2000-es években még az átlaghoz közeli, 490 fölötti volt az ország teljesítménye.) Az OECD átlaga matematikából 472 pontra esett, így a magyar diákok eredménye egy ponttal ezt most meghaladja.

A szövegértésnél három pontot rontottak a diákok az előző teszthez képest: a 473 elért pontszám a valaha mért második leggyengébb eredménynek számít, csak a 2015-ös, 470 pontos negatív rekord előzi meg. Az OECD-országok átlaga a szövegértésben is romlott, de a 476-hoz szint így is magasabb a magyar értéknél.

Ugyanakkor a magyar diákok természettudományos területen javítani tudtak: 2018-hoz képest 5 ponttal többet, összesen 486-ot szereztek. Az OECD átlag ezen a területen is romlott, így Magyarország egy ponttal az átlag felett végezett.

Közép-kelet-európai összevetésben Magyarország a középmezőnyben van: a lengyelek, a csehek és az osztrákok mindhárom területen jobban teljesítettek hazánknál, a szlovének matematikában és természettudományban szárnyalták túl minket, a horvátok pedig csak a szövegértésnél értek el több pontot. A szlovákok, a szerbek, az ukránok és a románok egyértelműen gyengébb eredményt produkáltak.

A PISA-teszt tanúsága szerint

Magyarországon óriási a szakadék az eltérő családi hátterű gyerekek teljesítménye között.

A tavalyi felmérésen résztvevő országok közül Szingapúr végzett az élen, után a Japán, Dél-Korea, Észtország, majd Svájc következett, miközben az oktatási rendszeréről híres Finnországban hatalmas visszaesést tapasztaltak.

Az Oktatási Hivatal elnöke magyarázza a bizonyítványt

Míg az OECD országok – köztük az oktatási "mintaállamok" – átlageredménye matematikából és szövegértésből jelentősen romlott az előző, 2018-as méréshez képest, Magyarország esetében nem volt szignifikáns változás

- hangsúlyozta a legutóbbi PISA-mérés friss eredményeit bemutató sajtótájékoztatón kedden az Oktatási Hivatal elnöke az MTI beszámolója szerint.

Brassói Sándor elmondta: a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD kedden közzé tette a 2022 tavaszán 81 ország részvételével végzett nemzetközi PISA (Programme for International Student Assessment) mérés eredményeit. A mérés hazai lebonyolítója az Oktatási Hivatal (OH) volt.

A "nagyon fontos látleletet" adó, a 15 éves diákok szövegértését, valamint matematikai és természettudományos készségeit mutató vizsgálat meglepő eredményeket hozott – jelentette ki az OH elnöke. Közölte: nagyon nagy visszaesés volt olyan, oktatási mintaországnak tartott államok esetében, mint Izland, Norvégia, Hollandia, sőt Finnország, a "világ éltanulója".

Magyarországon azonban a járvány és a nehéz gazdasági helyzet dacára sikerült megtartani, sőt valamelyest javítani az eredményeken, a digitális átállást is sikerrel vették a tanulók, még a rosszul teljesítő diákok aránya is csökkent – tette hozzá Brassói Sándor.

Forrás: hvg.hu, MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
@Maccska: Ilyen dumáért meg a @Maccskákat: kivágják sz@rni...
teuton
@Maccska: Igazad van, a Kedves Vezer is közejük tartozik az 5 gyerekevel, aztan a szokasos modon gyarapodnak csalassal-lopassal es szaporodnak is... Aztan a fajtarsait is maga köre gyüjti bevasarolva Kis Grofotol Gyöziken at Magaig... Mar csak az hianyzik, hogy a következö alkotmanymodositasban az lesz, hogy a Piros volt a paradicsom nem sarga kezdetü ciganydal legyen a nemzeti himnusz...
teuton
Tipikus, hogy az a bunko is el tudja adni az EREDMENYROMJAST mint javulast az analfabeta birkaknak. A legaggasztobb szerintem az lenne benne, ha ö maga is olyan sik hülyem hogy a tenyleges adatokat nem tudja ertelmezni!!! "A legaggasztóbbak a matematikai eredményeink. Míg 2008-ban még 481 pontot értek el a diákok az 500-as átlagú teszten, az eddigi mélypont pedig 2012-ben és 2015-ben 477 pont volt, tavaly mindössze 473 pontot értek el. (A 2000-es években még az átlaghoz közeli, 490 fölötti volt az ország teljesítménye.)
A szövegértésnél három pontot rontottak a diákok az előző teszthez képest: a 473 elért pontszám a valaha mért második leggyengébb eredménynek számít, csak a 2015-ös, 470 pontos negatív rekord előzi meg.".
Eladott Ország
@Philip Marlowe: ma, 16:29 ☻ Ide vezetett a pedagógusok "megbecsülése", a "bosszútörvény"! Ja és még elmehetsz a fidesz birkáid közé ! A magyar pedagógus bérek az EU-ban a legalacsonyab, már a bolgárokénál is!
simmering73
A szövegértés itt sem erős oldala a kommentető fidesztáliboknak.
Nanya
Mélységes gratula az olajos jolly joker orvos, a tudomány miniszter a bélügyek doctor miniszterének !
Jól van na ! Hát annak aki mindenhez,illetve semmihez nem ért.
Érik a munkája gyümölcse. Nyunyókát is be kellene venni a buliba,ketten sokkal több bajt tudnának okozni. Mint azt tették a Covid időszakban.
Nanya
@Shikari: kussolj büdös román cigány !
jesz
...ők a jövő nemzedéke? Az Ő munkájukból keletkező befizetésekből tartják fenn majd az országot?

fasza..
Designer
Az ilyen mérés sosem valid! Ha az adott populációt (KORTÁRSAKAT) belépésüktől a mai napig mérjük, a ebből vonunk le következtetéseket: javulás / romlás, akkor helyes! De korábbi évekhez nem korrekt viszonyítani! Túl sok a befolyásoló tényező a demográfia mellett!
Clavigo
@Shikari: Úgy nézem,, " kezelgetik az egodat ",, te muzsik..:):)DDDDDXXDDXX..
Nessy
PISA ide, vagy oda, a jelen közoktatást tekintve nem tudom, hogy lesz ebből a tudás társadalma! Egy szűk réteg, aztán űrt érzek, mondhatatlan űrt. Azért döbbenetes, hogy a Qvalitás gimnázium megszűnésével, a "már nem iskola köteles" érettségi előtt álló két évfolyam, a 17-18 éveseket nem fogadják más iskolák!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.