Varga Mihály magyarázkodik. 

Hét tagállam ellenzi, hogy Magyarország megkapja az uniós pénzeketVarga Mihály/Facebook

A tárcavezetők tanácsa pénteken döntött Magyarország és 12 másik ország módosított, RePowerEU-fejezettel kiegészített helyreállítási tervének elfogadásáról – írja a portfolio.hu. Az Orbán-kormány így gyorsan hozzáférhetne az első, 10+10 százalékos előlegfizetésekhez, ami 920 millió eurót jelent.

Az uniós rendelet nem szab feltételeket az előleg folyósításához, de a további pénzösszegek elérhetőségéhez Magyarországnak továbbra is teljesítenie kell a jogállamisági és korrupcióellenes feltételeket.

Az már pénteken kiderült, Hollandia és a három balti állam tartózkodott a szavazáson. Mindannyian a hiányos jogállamisági reformok és elmaradó korrupciós intézkedések miatt nem tartotta kívánatosnak, hogy Magyarország az energetikai átállásra szánt forrásokból előleghez jusson.

Most viszont Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán azt is bejelentette, hogy e országok mellett a finn-dán-svéd triós sem támogatta az előlegfizetés elindítását.

Ezek az országok mindent megtesznek azért, hogy a nekünk és Lengyelországnak jogosan járó támogatásokat visszatartsák. Nem fontos számukra a zöld átállás, vagy az energiafüggőség csökkentése sem. Még a velünk kritikus Európai Bizottság is kitűnőre minősítette a magyar helyreállítási program módosítását, őket ez nem érdekelte

– írta a pénzügyminiszter a posztban.

Forrás: portfolio.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
,,A fagyi visszanyalt". A kakadu és főnije, mint a kis gnómok addig vétózgatnak, míg kispadra ültetik az országot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
,,A fagyi visszanyalt". A kakadu és főnije, mint a kis gnómok addig vétózgatnak, míg kispadra ültetik az országot.
Peller Anikó
"""Mindannyian a hiányos jogállamisági JOGÁLLAMISÁGI reformok és az elmaradó korrupciós intézkedések miatt nem tartotta kívánatosnak, hogy Magyarország az energetikai átállásra szánt forrásokból előleghez jusson. Ezek az országok mindent megtesznek azért, hogy a nekünk és Lengyelországnak jogosan járó támogatásokat visszatartsák. Nem fontos számukra a zöld átállás, vagy az energiafüggőség csökkentése sem. Még a velünk kritikus Európai Bizottság is kitűnőre minősítette a magyar helyreállítási program módosítását, őket ez nem érdekelte."""

Te mihály! Érted azt a szót, hogy jogállamiság?? Nyilván nem, mert pont ez érdekelte őket és nem a te zöld hazugságaid. Sőt a pedagógusbérek sem érdekelték őket, minő szégyen.

Csak a jogállamiság. Elmagyarázzam vagy nem vagy te ennyire hülye?
Csizmás Kond
Az még hagyján hogy a mittudomhány tagországból hét farhámba ült, de hogy itthon az ország fele nekik tapsikol az milyen felfogásra vall ?...ezek akik folyton itt is szarakodnak, cigánykodnak, anyáznak, akasztani akarnak...kik ezek ?
Lepényleső
Eddig sem láttunk belőle semmit tizenhárom éve,- addig sem sokat,- miért is adnának azoknak akik lopnak?
rücsü41
Azok az országok akik ellenezték az uniós források előlegének kifizetését azok ismerik Orbán mondását hogy ne azt nézzék hogy mit mondok, tervezek, hanem azt amit csinálok.Ezek az országok nem bíznak a tervekben , ők látni szeretnék hogy mi és hogyan valósulnak meg az ígéretek.Szerintem az ő óvatosságuk indokolt!
Nessy
Hogy is van svéd csatlakozás halogatása? Miután fenemód szuverének vagyunk, Putyin, meg Erdodan jóváhagyására várnak a 135 bátorok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok