A legnagyobb bűne azonban az, hogy a hogy a lelkeket megrontotta. Így összegezte a Hírklikkel folytatott beszélgetésük tartalmát Szentpéteri Nagy Richard.
Az alkotmányjogász, politológus szerint ez a mostani rendszer akkor változhat meg, ha a nemzetközi helyzet úgy alakul. Akkor is évtizedekbe telik, mire újra fölépül itt egy normális világ.
Nem tudnak igazából cselekedni addig, amíg nem mondják meg nekik, hogy mit csináljanak. Amikor világossá válik, mondjuk egy kormányülésen, hogy egy adott dologért ki a felelős, és mi a határidő, akkor tudják, hogy azt nekik meg kell csinálni. És nemhogy nyilvánosan, hanem még azt megkerülve se vethetnek föl kérdést vagy kételyt.
- mondta.
Az egykori honvédelmi miniszterre az volt bízva, hogy csináljon kerítést. Ő pedig azt mondta, hogy ilyen nagy kerítést ennyi idő alatt nem lehet megcsinálni, mire rögtön leváltották.
- emlékezett a szakember, aki szerint neki ugyanis nem az a feladata, hogy nemet mondjon, hanem, hogy csinálja meg, vagy legalábbis csináljon úgy, mintha csinálná, és a végén mondja azt, hogy megcsinálta.
Szerinte egy másik példa, a World Press Fotó kiállítás. A kormány nem azt akarta, hogy kevesebb gyerek lássa a fotókiállítást, magasról tett rá, hogy hányan látják, mert magasról tett a gyerekekre.
A kormány nem velük foglalkozott, hanem azokkal a választókkal, akik nemhogy nem jártak még a Nemzeti Múzeumban, hanem 200 kilométerre laknak onnan.
Ők pedig azt érzékelték ebből az egészből, hogy Budapesten fertő van, alkalmatlan a fővárosi vezetés, de a kormány megvédi őket ezektől. Igaz, hogy nincs veszély, de „a kormány megvéd”.
Nem azokat a gyerekeket védi, akik bementek a World Press kiállításra, legyen ezer, vagy tízezer a számuk. Az pont nem érdekli a kormányt, mert cserébe nyert százezer új szavazót. Ez érdekli, csak ezt az ellenzék nem ismeri fel.
- mondta.
A szakember szerint Magyarország természetesen nagyon rossz állapotban van. Erkölcsi értelemben különösen, mert a gyerekeink is ebbe születnek bele, ezt tanulják, és ehhez igazodnak. Nagyon könnyű hozzá igazodni, nagyon könnyű megtanulni.
A gyerekeink például tanulhatnának hat évig az egyetemen, és mondjuk orvosok lesznek. De van egy könnyebb út: igazodni. Itt van például a nagyon kistafírozott MCC, több ezer milliárdnyi vagyon van benne. Ott lehet jó pontot szerezni egy képzésen, ami még a felvételibe is beszámítható 70 pontig.
- árulta el a lapnak.
Vagyis a gyerekeink nem a jót, nem a demokratikus politizálást, nem az együttműködést tanulják meg, hanem a nyomulást: „egyszerűbb lesz az életem, és nagyon gazdag leszek, ha nem a tehetségem szerint megyek, hanem elkövetem az első hazugságomat. Csak azt kell mondanom, hogy az illiberális rendszer jobb, a keleti nyitás jobb, és akkor tulajdonképpen „benn” vagyok.” Persze, ez nem igaz, mert Magyarország mindig a Nyugathoz akart tartozni, de bemagolom, még ha nem is hiszek benne, ezt mondom. Így kezdem a karrieremet. Később aztán el is hiszem, és nekem ez nagyon jövedelmező lesz. Így már nem is érdekem, hogy megváltozzon ez a rendszer, hanem szeretném ennek a rendszernek a fenntartását a maga korruptságával, romlottságával egyetemben, mert benne vagyok, és ez nekem megéri. És mindez vonatkozik az ellenzékre is.
Nagyon szépen lehet rangsorolni a bűneiket. Az egyik valóban az, hogy a lelkeket megrontották.
- nyilatkozta.
Néhány területen azonban még nagyobb a kár, mint a többinél. Az egyik az a hibás irány, ami a miniszterelnök saját ötlete: az autógyártás, az akkumulátorgyártás, az összeszerelő üzem idetelepítése. Ő azt mondja, hogy az autógyártás rengeteg család megélhetését szolgálja, és azért, hogy itt maradjon, kell az akkumulátorgyártás. Különben is van elég vizünk, több folyik ide be, mint innen ki. Ezekből a rossz premisszákból pedig katasztrófa lesz ebben az országban. A másik nagy baj, amit a környezetvédelemmel csináltak. Nem tisztelték és nem is tisztelik a környezetet, ahová megyünk az országban, e téren mindenhol csak a pusztítást látjuk. De ugyanilyen probléma az épített környezet átalakítása, teljes lerombolása is, csak azért, hogy abból pénzt nyúljanak le. Vagyis, az életünk nem számít.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
uploads.disquscdn.com/images/85d108e38cdc7dd123934bdf283421048085e50c053532816b442ee4d5335b24.gif?w=800&h=280
Ilyen hitvány és becstelen kormánya nem volt még az országnak mint a fidesz.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/335663308_753778812857188_7067533643735733817_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=524774&_nc_ohc=LDmRBV9qgIIAX-aGH4U&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfBCO3-Y0SC93eOhLhhO00XKz68ggAdVCDf5uDB07wofMg&oe=658FE3D6
Hitvány egy szerencsétlen balfasz vagy koma. Romániában sem kellettél?
Ki lenne alkalmas miniszterelnöknek?Jakabka,MZP,Kamu Geri vagy ki?
Minden bukott fasz új pártot alapít. Már azt sem tudom hányan vannak?
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/261285886_629689175125533_6975904567008147860_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=524774&_nc_ohc=PF4TsKdHcuYAX-QwDfl&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDiaQlgYkKtF1dv5Qd58MBJPGkLqNhCXWPrbqj7cOTTtQ&oe=659201FA
Orbán: Tudjátok itt belül van a hiba.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/260411777_629688818458902_6482962410870181892_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=524774&_nc_ohc=KQlAg6X5OKQAX-3vsLr&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfBJ40VoXW43s_HFjUVKOvuNqURI2NBDruSzn-3DfENJpA&oe=6593439D
Nevem Orbán Viktor és egy szemét tolvaj geci vagyok egy aljas gátlástalan és pszichopata diktátor, aki kirabolta a szerencsétlen, ostoba magyar népet, illetve tudatosan rombolta le a magyar demokráciát és a jogállamiságot.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/260807743_1504645939905133_493934966699210807_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=524774&_nc_ohc=Ox-UuKnKAncAX_tARsB&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAnL5lL8Obpww31CZngQb8RG2labTRebkfMOJvNO7EYsw&oe=6591ED96
Voltam én már KISZ titkár, voltam én már liberális, voltam én már minden... Csak becsületes épelméjű, normális ember nem voltam soha.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/261995867_629688941792223_5302268013756808799_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=524774&_nc_ohc=fjIhOOrLnhMAX90OaqW&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCyTk-A-9PT2On-jeS1K5K1snK_EVyXRHG1wOolBGmySw&oe=6591B053
Új hozzászólás