Egy vállalkozó engedély nélkül építtetett egy új keresztet a Nagykovácsi feletti Nagy-Szénás hegyen. Majdgyorsan feljelentette magát a rendőrségen.

Fordulat a nagykovácsi keresztényüldözésben: Menczer kedvére tett egy vállalkozó, aki rögtön feljelentette magát

Fotó: Rtl.hu

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén korábban is állt egy engedély nélküli kereszt, de ismeretlenek lerombolták. Az igazgató nem támogatta az újjáépítést, ezért keresztényüldözéssel vádolta Menczer Tamás államtitkár – azóta már új vezetője van a nemzeti parknak.

Fűrész, szerszámosláda, falécek – péntek délután már szürkület volt, amikor öt asztalos érkezett a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban található Nagy-Szénás hegyre. Egy vállalkozó bérelte fel őket, hogy építsék újjá a korábban itt álló keresztet

- számol be az Rtl.hu.

Keresztény ember vagyok. Templomba nem járok egyáltalán, bevallom őszintén, de istenfélő vagyok

– mondta Vitéz Zoltán vállalkozó, aki néhány napja az RTL Híradóban látott riportot az eredetileg itt álló keresztről, amit engedély nélkül építettek. Hogy ki és pontosan mikor, nem tudni, de tavaly augusztusban tűnt el.

A vállalkozó a kereszt felállítása után feljelentette magát a rendőrségen.

Forrás: Rtl.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
@Maccska: te miért vagy ilyen látványosan buta?
Nessy
Itthon "keresztényüldözés"??? Tisztelt cikkíró, ezt maga sem hiszi! Mióta Isten szolgái a politika szolgáivá váltak, sok milliárd közpénzt, ingatlan vagyont kaptak! Mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását! Ha ezen a "csoda" fakereszten műlik valakinek a kereszténysége, az az illetőt minősíti.
rücsü41
Azt gondolom, hogy ezt az embert díjazni kellene a gondolatainak, álláspontjának kiállása miatt!Minden embernek a gondoltai éás álláspontja mellett hasonlóan , de inkább azt mondanám hogy így kellene kiállni, akkor sokkal előbbre tartanánk a társadalom építése terén.Ez az ember tudta ,hogy a törvénytelen magatartása miatt büntetésre számíthat mégis vállalta a következményeket, és ez azt jelenti hogy úgy cselekedett ahogy ő azt jónak gondolta.Vállalni kell a tetteinkért a felelősséget, akkor is ha tudjuk, hogy az nem lesz pozitív hatással életünkre.
jáger laszló
+oldás!
Ha nem volt engedélye akkor bontsa le
Ez a törvényes +oldás
Mindjárt jobb lesz a kilátás!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
colibri
Ha a Menczer kedvére tett, akkor folytathatja, tehet a többi fidesses kedvére még több kereszt állítással. Aztán mehet a feszítés, elsőként kezdhetik Menczerrel.
Qqberci
@Maccska: Esetleg ha ráaggatnak egy macskát...

@rücsü41: "Ez az ember tudta ,hogy a törvénytelen magatartása miatt büntetésre számíthat"
Ne már!!!...
human
Vallási vitát kreáltak egy természetvédelmi ügyből.
Nessy
@human: Ennek semmi köze a valláshoz! Mezei politikai prücsök herélés! Menczer Tamás hatalmi nagyképűsége, és erőfitogtatása a természet védő jogos kifogása ellen,. és egy szervilis vállalkozó pr fogása!
namihami
Ezt vajon hogy tudja majd megtekerni a Pintér, hogy az elévülési idő végéig ""ismeretlen tettes"" maradhasson?
Mert különben ez egy/több szimpla bűnügy! Egyrészt engedély nélküli építkezés, másrészt tudatos természetkárosítás! És a természetvédelmi területre történt gépjárművel behajtás már csak hab a tortán!
namihami
@Maccska: 16.04:
A 12.01-es kommentednél! Mert arra azért gondolni se merek, hogy ne tudnád, hogy a ""menóra"", mint tárgy (nem is akármilyen) melyik vallás kegytárgya?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.