Taroltak a focisták a 2023-as Év Sportolója díjátadón, de akadt kevésbé papírforma eredmény is. Juszt László szerint pedig egyenesen felháborító, hogy Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök életműdíjat vehetett át.
Fotó: Origo (archív)
Mondanám, hogy nevetséges, de sokkal inkább elszomorító, hogy valódi sportemberek közt vehette át az “Életmű díjat” Schmitt Pál. Nem tudom eldönteni, hogy a sportújságírók cinizmusa, vagy alkalmazkodó képessége adta a díjat?
- írja Facebook-posztjában a korábbi tévés, újságíró.
És milyen “életműre”? Az Astoria szállóban betöltött kettős szerepért? Az örökös tartalék vívó szerepéért? A diplomahamisító szerepért? A magyar nyelv kiváló ismeretéért? Vagy azért a valóban komoly teljesítményért, hogy nem volt olyan rendszer és nem akadt olyan politikus, amelynek, vagy akinek ne tudott volna megfelelni az elmúlt évtizedekben
- kérdezi Juszt, majd sorolja Schmitt Pál karrierjének fontosabb állomásait:
"Így volt nagykövet az MDF idején, majd Horn Gyulánál tett látogatása után Bernben, bizva abban, hogy bekerülhet a NOB legbelső köreibe, de a 110-ből csak hat szavaztot kapott. Bejelentkezett a szociknál budapesti főpolgármesterjelöltnek, azután a Fidesznél."
Juszt László szerint az is csodás teljesítmény, ahogy Schmitt Pál hírünket vitte a nagyvilágban.
Nem tudok olyan első vonalbeli politikusról, aki lemondani kényszerült diplomahamisítás miatt. Jut eszembe: ha egy dokumentumot hamisan ír alá a köztársasági elnök – hiszen “dr”-ként írta alá – az attól érvényes? (pl.: az Alaptörvény?) Más diplomahamisítóról tudok. Például Elena Ceaucescu-ról, de ő nem lemondott...
- fejtegeti Juszt, aki úgy véli, ezt a díjat is sikerült lenullázni.
44 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az hogy ebből a sportbunkóból hogy lett köztársasági elnök az már több mint érdekes. Csak azért mert fideSS csicska? Annyi értelmes ember volt akkoriban és most is erre a posztra...de azok nem kellenek.
Ezt tudják az emberek is!!
csak ennyi
barátilag
J,L,
Ja és Orbán golyós tolla...
Új hozzászólás