A gyermekvédelem ürügyén gyakorlatilag egy LMBTQ-nagygyűlés szerveződik – legalábbis erre lehet következtetni abból a névsorból, amelyet Pottyondy Edina jelenlegi influenszer, korábbi momentumos aktivista tett közzé – írja az Origo.

Listázza a kormánymédia a tüntetésen résztvevő ismert melegeket
Fotó: Instagram/Steiner Kristóf

A kormány által kézivezérelt lap igyekszik a szervezőket rossz színben feltüntetni, Pottyondyról például ezt írják.

Ő az, aki saját bevallása szerint azért nem lett politikus, mert „túlságosan szereti a drogokat és a f…szt”.

Gulyás Márton (aki meleg)

"a Partizán nevű, amerikai pénzekkel támogatott csatorna arca a pályafutását szélsőbaloldali utcai provokátorként kezdte",

továbbá képes volt homofób törvénynek nevezni a "gyermekvédelmi" törvényt.

Kajdi Csaba: "vállaltan homoszexuális modellügynök, aki rendszeresen tesz kormányellenes kijelentéseket."

Osváth Zsolt (degradálóan csak VV Zsolti): "büszkén vállalja, hogy a saját neméhez vonzódik."

Lakatos Márk: "a sajtóban hosszasan ecsetelte, hogy édesanyjának miként mondta el, hogy a férfiakat szereti". 

A Járai házaspár. Járai Máté és Járai Kíra, "akik nyitott házasságban élnek".

Említik még Hodász Andrást, Steiner Kristófot, no meg Alföldi Róbertet:

"Alföldi Róbert színész, rendező, aki sosem csinált titkot politikai, illetve szexuális irányultságából: nyíltan vállalja homoszexualitását, és azt sem rejti véka alá, hogy az Orbán-kormány bukásában érdekelt."

Friss fotók, videók, beszámolók: Közmédia helyett Facebook-csoport.

Forrás: Origo

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
nem tud mit kitalálni a maffia kormány, csak mocskolódni
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@csak úgy...: Remélem, hazautaztál emiatt Gyagyás...! Most kezdődik az igazi tüntetés! A Benczúr utcában ingyen szophatod le Gréczit! Futás buzi...!
csak úgy....
@verőce21: míg a gügye fajtád 0rbán seggét nyalja,nem teszem be a lábam az országba!
idén márciusban lesz hetedik éve,hogy meguntam és meggyülöltem az idióta romlott fajtátokat ,ti elviselhetetle tudálékos seggfejek!
csak úgy....
@verőce21: neked mindíg minden megnyilvánulásod ennyire proletár? - és még azt mered hazudni,hogy az öseid tanult emberek voltak,te cigány!
simmering73
"Túlságosan szereti a drogokat és a faszt". Mint a Szájer Jozefina.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.