Miközben egy magyar cég külföldön, Spanyolországban vásárolna vasutat, óriási piaci nyereséggel, a spanyol lapok elővették az oroszkártyát – írja az Economix.
Nemrég derült ki, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter a múlt héten Madridban lobbizott José Manuel Albares spanyol külügyminiszternél azért, hogy a részben magyar állami tulajdonban lévő Ganz-MaVag Europe Zrt. bevásárolhassa magát a spanyol vasútijármű-gyárba, a Talgoba.
A lap szerint bár üzleti szempontból mindkét félnek jó lenne az üzlet, a spanyol sajtóban nem épp pénzügyi szempontok jelentek meg ellenérvként. Az emblematikus spanyol vasúttársaságot attól féltik, hogy a szélsőjobboldalinak nevezett Orbán Viktorhoz és Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló vállalat akarja bevásárolni magát a spanyol piacra, és csak az ebbéli gyanút akarja a Magyar Vagon elfedni azzal az ígérettel, hogy megvédik a helyi munkahelyeket.
A beszámoló szerint megdöbbent a spanyol vasúti ágazat azon, hogy 320-350 millió eurós tartozást felhalmozó Talgoért bejelentkezett a Ganz-MaVag Europe Zrt.
A Talgo forrásai hivatkozva arról is beszámolnak, hogy lépéseket tettek az üzlet ellen.
Ennek egyik eszköze lehet az, ha a Talgot hitelező bankok az adósság kifizetését teljes egészében és azonnal követelnék, mert ez olyannyira megdrágítaná a felvásárlást, ami már nem érné meg a magyar félnek.
Felmerült még lehetőségként a hazánkban is ismert, amúgy baszk járműgyártó, a CAF szerepvállalása is.
További részletek az Economix írásában olvashatóak.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Majd kivet még néhány adót, a meglevőket megemeli, oszt jónapot.
A spanyolok részéről jogos az önvédelem ezekkel a bűnözőkkel szemben!
a barátaink inkább hagyják bedőlni a céget sok száz ember megélhetését tönkretéve
közös európai értékek, büdös libsik?
Mi vagy te, a személyi csicskája?
Elég szarul nyomod.
Új hozzászólás