Az életvégi döntésekről is vitáztak a képviselők a parlament hétfői ülésén.

Eutanázia: a KDNP és a Mi Hazánk képviselőit nem hatotta meg Karsai Dániel levele
Fotó: Facebook/Karsai Dániel

DK: széleskörű társadalmi vita után népszavazáson kell dönteni az eutanáziáról

Arató Gergely, a DK vezérszónoka hangsúlyozta, az emberi élettel, az élet végével kapcsolatos kérdések az emberi jogok legalapvetőbb kérdései, amelyekre nincsenek egyszerű, könnyű válaszok. Ezekben a kérdésekben nem lehet megspórolni a vitát, a gondolkodást, az ütköző szempontok okos és higgadt mérlegelését – mondta.

A politikus szerint abban, hogy Karsai Dániel alkotmányjogász a társadalom elé tárta az eutanázia kérdését, nem a jogi eljárás a legfontosabb, hanem az, hogy a társadalmat kérdezi meg arról, van-e joga bárkinek őt szenvedésre ítélni, van-e joga az államnak azt mondani, hogy nem kérhet segítséget szenvedései megszüntetéséhez.

A DK álláspontja, hogy ebben a kérdésben érdemi társadalmi vitát kell lefolytatni. Nem lehet egyik vagy másik párt, világnézet, társadalmi csoport álláspontja alapján eldönteni ezeket a kérdéseket.

Erről a kérdésről széleskörű, mindenfajta teológiai, jogi, orvosi, társadalmi szempontot felvonultató, kiterjedt társadalmi vitát kell tartani és szervezni, amelyben elmondhatják a véleményüket az orvosok, a papok, a betegek, a filozófusok és az átlagemberek is.

A vita eredményét pedig egyetlen módon lehet tisztességesen levonni: népszavazással – jelentette ki Arató Gergely.

KDNP: a gyógyíthatatlan betegeknek joguk van visszautasítani a kezeléseket

Hollik István (KDNP) együttérzését fejezte ki a gyógyíthatatlan betegek felé. A felszólaló hangsúlyozta, Magyarországon minden gyógyíthatatlan betegségben szenvedőnek joga van visszautasítani az őt életben tartó kezeléseket és gyógyszereket, valamint joga van igénybe venni a palliatív ellátásokat.

A képviselő rámutatott, hogy az EU és az ENSZ országainak döntő többségében nem engedélyezik az asszisztált öngyilkosságot, sőt, kifejezetten tiltják azt.

Nincs olyan, hogy felesleges élet, az alaptörvény ennek szellemében az életet védi és az asszisztált öngyilkosságot nem engedélyezi – jelentette ki Hollik István.

Karsai Dániel levelét olvasta fel a Momentum

Bedő Dávid (Momentum) Karsai Dánielnek az Országgyűléshez írt levelét olvasta fel. A jogász a levélben emlékeztetett arra, hogy a volt holland miniszterelnök, a 93 éves Dries van Agt a közelmúltban feleségével közösen eutanázia segítségével hunyt el.

Karsai Dániel úgy fogalmazott, hogy ő maga "életfogytig tartó szabadságvesztéssel" van bebörtönözve a saját testébe.

MSZP: meg kell adni a lehetőséget az önkéntes eutanáziára

Kunhalmi Ágnes (MSZP) kijelentette, szigorú előírások mellett mindenki számára meg kell adni az önkéntes, aktív eutanázia választásának lehetőségét. Az MSZP azt is támogatja, hogy az emberek erről népszavazáson mondhassák el a véleményüket – tette hozzá.

Az eutanáziát csak úgy lehetne igénybe venni, ha az ahhoz folyamodó személy gyógyíthatatlan és a szenvedései elviselhetetlenek – szögezte le. Szükség van arra, hogy az eutanáziát az állam a társadalombiztosítás keretében egészségügyi szolgáltatásként nyújtsa, mint bármi mást – fogalmazott a képviselő.

Jobbik: helyes a vita és helyes lenne a népszavazás is az eutanáziáról

Lukács László György (Jobbik) azt mondta: abban hisznek, hogy a hatalmat az emberekhez leközelebbi szintre hozzák. Ezért tartják helyesnek a vitát az eutanáziáról, és azt, hogy lehessen népszavazást is tartani az ügyben.

Pártjuk tagjainál és szimpatizánsainál is változatos, hogy mit gondolnak az eutanáziáról, nem is tesznek kísérletet ezért arra, hogy megmondják, ki hogy vélekedjen.

A Jobbik az életpárti alaphelyzetből indul ki, de fontosnak érzik az egyén döntésének fontosságát is – mondta.

Mi Hazánk: minden embernek a fogantatástól kezdve korlátozhatatlan joga van az életre

Szabadi István (Mi Hazánk) pártjuk mély együttérzését és tiszteletét fejezte ki Karsai Dániel felé, majd közölte: a Mi Hazánk álláspontja szerint a keresztény értékrend talaján állva minden embernek a fogantatástól kezdve korlátozhatatlan joga van az életre. Az emberi élet szent és sérthetetlen, az élet nem egy tárgy, amit csak úgy eldobhatunk – emelte ki.

Az élethez való jog közösségeink és nemzeteink alapját képezi, az egyén, mint társadalmi lény nem rendelkezhet csak úgy, hogy eldobja magától. Továbbá az orvosi etika is kimondja, hogy orvos nem segédkezhet öngyilkosságban, még a beteg kérésére sem.

Nyugtalanítónak tartják, hogy az abortusz szabályozáshoz hasonlóan az eutanázia állami megengedése is egyre inkább terjed az utóbbi években.

Párbeszéd: engedélyezni kell az eutanáziát

Szabó Tímea (Párbeszéd) is Karsai Dánieltől olvasott fel egy levelet, majd azt kérdezte: ha egy szeretett kutyáról, macskáról, állat életéről mi, emberek dönthetünk, akkor a sajátunkkal kapcsolatban mért nem tehetjük meg ezt?

Véleménye szerint kötelező tiszteletben tartani az emberi méltóságot, nincs más választásunk. Szabó Tímea szerint az emberek többsége is úgy gondolja, mint pártjuk, hogy "jogunk van az életvégi döntésekhez, jogunk van az emberi méltósághoz".

A Párbeszéd amellett érvel, hogy engedélyezni kell Magyarországon az eutanáziát, szigorú szabályok között.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
Kívánom a rohadékoknak, évekig szenvedjenek hatalmas fájdalmakkal, gyógyíthatatlan betegségben!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Te retek hollik reméljük tőled meg is tagadják.
Philip Marlowe
Ha lenne Magyarországon eutanázia, akkor gondolom Karsai úr már élt volna a lehetőséggel (minek várni az utolsó percig) és már megöngyilkoltatta volna magát.
De akkor mi lenne az eutanázia ügyével? Ki vinné tovább?...
Látjátok, hogy milyen jó, hogy nincs eutanázia?...Karsai úr még él!
Na ugye?...:DDD
Nessy
@Philip Marlowe: Ezek szerint a maga családjában még nem volt utolsó stádiumos tumoros beteg, agyvérzéstől lebénult teljesen magatehetetlen, beszélni sem tudó beteg, nem kellett súlyos, gyógyíthatatlan hozzátartozót ápolnia. Ettől függetlenül ez a cinizmus, ahogy hozzászült, magát minősíti!
jáger laszló
És tényleg halálos beteg ez a humánus Karsai, vagy csak feltűnési viszketegségben szenved!!
Komolyan kérdezem
csak ennyi
barátilag
J.L.
Philip Marlowe
@Nessy: Képzeld el, hogy VOLT!

Ésss???
Nessy
@Philip Marlowe: Nincs véleményem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.