Néhány hete jött a hír, hogy Novák Katalinnak hozzá kellett nyúlnia a megtakarításaihoz, most pedig közzétették záró vagyonnyilatkozatát.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A Sándor-palota weboldalán tette közzé az adatokat, miszerint a volt államfő vagyona ugyanakkora, mint egy hónappal ezelőtt, amikor minden politikus közzétette éves vagyonnyilatkozatát.
Novák Katalin köztársasági elnökként a havi bruttó 4,59 millió a fizetésével a három legtöbbet kereső közjogi méltóság között volt. Vagyonnyilatkozatából kiderül: ezt a szép fizetést mindig sikerült elköltenie, sőt még a megtakarításaiból is el kellett vennie. Az elmúlt évekhez képest 10 milló forinttal kevesebb, már "csak" 31 milló forint van a számláján.
Ingatlanjait illetően nem történt változás: Budapest XI. kerületében egy családi háza és két lakása, Szegeden három lakása és egy garázsa, Balatonlellén pedig egy üdülője van. Tartozása azonban nincs, mint ahogy autója és nagy értékű vagyontárgya, részvénye sem.
A család évi kétmillió forintot meghaladó jövedelemhez ingatlan bérbeadásból jut. Jövedelem nélküli megbízatásként pedig a Családpárti Alapítványban visel tisztséget.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akkor most ilyen, olyan, vagy olyen? Netán ilyen-olyen?
Születésnapomra
75 éves lettem én-
meglepetés e költemény
csecse becse
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás