Frontális támadásban Gyurcsány Ferenc! Tegnap pedofilozott, ma éppen nácizik. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy véli, az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás mentegeti a náci apját.

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy véli, az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás mentegeti a náci apját.

Amint azt tegnap megírtuk, az egész országban óriásplakátokon mutatja be a Demokratikus Koalíció legújabb kampányát. Az óriás hirdetőtáblákon Orbán Viktor képe mellett ez áll: „Isten? Haza? Pedofília!” A mintegy 800 óriásplakát március 1-től március 31-ig lesz látható szerte az országban, Budapesten és vidéken, minden megyében, városokban, falvakban egyaránt.

Frontális támadásban Gyurcsány Ferenc! Tegnap pedofilozott, ma éppen nácizik

Sulyok Tamás a Parlamentben     Fotó: MTI/Illyés Tibor

Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc teljes fronttámadást indított, ugyanis A hvg360-on megjelent, az új államfő apjának múltjáról szóló írásra reagált a Facebookon, melyben szinte a teljes jobboldalt lenácizta. Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – írta Karsai László a hvg360-on megjelent írásában.

Az ügyet a történész azért vette elő, mert Sulyok még az alkotmánybíróság elnökeként úgy nyilatkozott: apját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Az ok szerinte az volt, hogy székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Szerinte az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált.

Karsai szerint ennek azonban nincs valóságalapja. „Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra. Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban, és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már 1945 tavaszán, közvetlenül a felszabadulás után” – fogalmaz a történész.

A hatóságok azért figyeltek fel rá, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló Zászlóbontás címmel közölte Sulyok, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjének a cikkét. Ebben az ország német megszállását ünnepli azzal, hogy 1944 március végén „végre levegőhöz jutottunk”. A háború után ezért dönthetett úgy, hogy jobban jár, ha elbújik.

Ugyanakkor – állítja Karsai – ezért a cikkért aligha ítélték volna halálra, legfeljebb néhány hónap börtönt kapott volna. Sulyok több ügyvéd kollégája később azt vallotta, hogy a cikk szerzőségét a gyanúsított már annak idején sem vállalta, kettőjük szerint azt egy cisztercita nyilas pap írhatta Sulyok neve alatt.

A DK elnöke szerint az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás mentegeti a náci apját, ráadásul hazudik is, hogy tisztára mossa a "lemoshatatlan mocskot". Gyurcsány úgy véli, hogy az új államfő nem tehet ugyan az apjáról, de nem azonosulhat vele, hiszen ezzel az egész jobboldalt is bemocskolja, amelyet képvisel. Szerinte Sulyok Tamás a náci apja érdekében hazudik, ha pedig a jobboldal Sulyok miatt fog hazudni, akkor az egész fideszes, orbánista jobboldal is mocskos lesz a nácizmustól.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Gyurcsány sosem határolódott el apósától, a kommunista rezsim egyik vezetőjétől, Apró Antaltól, noha a Kádár-rendszer bűneitől igyekezett elhatárolódni. Erre szokás azt mondani, más szemében a szálkát is észreveszi, de a sajátjában a gerendát sem...

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
gyurcsány is dicsérte hitlert, mint párttársa lászló imre?
Csak Norisz és senki más
@bence: Pont ezt mondom! Senki nem felelős ősei tetteiért!
Szevasztok
@bence: Ez amit Gyurcsány megúszott.
bence
@Philip Marlowe: ! Ne miatta aggódj , aggódj inkább vezéred miatt aki , a kényszerzubbonyt megjárta , a májbaja meg már rendesen mutatkozik , lásd az iszonyatos hasi térfogatát ! Hiába a sok pálesz nem tesz jót a májának !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.