Szervezeti és Működési Szabályzat nem változott, ám a szervezeti egységek, vezetőikkel együtt kedd délelőtt eltűntek a Sándor-palota honlapjáról.

Kedden délelőtt a vezetők szinte egytől egyig eltűntek a Sándor-palota hivatalos oldaláról.

Vélhetően nem csak Novák Katalin kényszerült távozásra a Sándor -palotából, hanem emberei is. Úgy volt, hogy január 1-jétől Schanda Tamás vezeti főigazgatóként az elnöki hivatalt, ám Sulyok Tamás visszavonta elődje döntését, és immáron Szabó Attila Lászlót lett az igazgató.

Sulyok Tamás valamennyi emberét kitakarította Novák Katalinnak a Sándor- palotából

Fotó: Novák Katalin hivatalos facebook oldala

Novák Katalin, épp egy nappal a botrány kirobbanása előtt szervezeti és személyi változásokról számolt be a Facebook oldalán. Kár volt, hiszen kedden délelőtt a vezetők szinte egytől egyig eltűntek a Sándor-palota hivatalos oldaláról. Már csak Szabó Attila főigazgató és helyettese, Kreutzer Richárd szerepel, Novák Katalin csapatából.

A honlapról a két új igazgató: Victor Katalin (Kiemelt Figyelmet Érdemlőkért Felelős Igazgatóság) és Sölch Gellért (Koordinációs Igazgatóság) mellett eltűntek a lemondott államfő munkáját régebben segítők is.

Forrás: https://24.hu/belfold/2024/03/12/sandor-palota-novak-katalin-emberei-eltuntek/?fbclid=IwAR3EoSwuWlJ9RKtlizZGzATN72suGgO2M--2Gg8K4211_QNkEEu0bAZS8-U

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
iszonyú sunyi pofája van ennek a szutyoknak..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@Pegero: Örülök. De van szemem, fülem, véleményem, érzékenységem mások problémái iránt, beleérző képességem, együttérzésem, erős kritikai érzékem.
Pegero
@Horizont: Akkor nincs okod panaszra és remélem több fogad van még, mint füled!
Billibácsi
Tomi hozza a haverokat. Kellemes semmittevés, magas fizetés, diszkréció.
namihami
""Új rablói vannak a nyárnak,
Csattognak a héjaszárnyak...,"". avagy
""Hagyd csak fiam, a következők még éhesebbek lesznek!""
namihami
Hogy ne feledjem: ""Ezeket kirúgni? Az isten őrizzen! A következő kezdené előlről!""

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.