Ukrajna lett az a téma Magyar Péternél, amely miatt a NER-t elhagyó, ellenzéki erő vezetőjévé előlépett politikussal szemben felmerült, hogy nagyban az orosz propagandát és az azzal egybevágó Fidesz-narratívát erősíti.

A Klubrádiónak adott egyórás interjúban hét percet beszéltek Ukrajnáról, az ország EU- és NATO-tagságáról. Ennek központi eleme volt, hogy Magyar szerint Ukrajna úgy kapott tagjelölti státuszt, hogy semmiben „sem felel meg az európai uniós értékeknek, alapelveknek, előírásoknak”, az EU-s tagság felvetése a Nyugat részéről inkább a háború eszkalációjának esélyét növeli, a NATO-tagság felvetése pedig egyenesen „felhívás a harmadik világháborúra”.

Előbb nyomta a Kreml propaganda szövegét, majd látva a felháborodást, hirtelen visszakozott a Talpra Magyarok alapítója

Magyar Péter véleménye az orosz-ukrán háborúról igencsak megosztotta az embereket     Fotó: Facebook/Magyar Péter

Magyar a Nyugat katonai felelősségéről is beszélt, egyenesen Ukrajnában megvalósított amerikai rakétatelepítésekről beszélve. Ám ez utóbbi mellett beszélt arról is, hogy a hangzatos nyilatkozatok ellenére a segítség nem Ukrajna szabadságának biztosításáért jut el nyugatról, hanem azért, hogy megszerezzék az ország kiváló minőségű termőföldjeit. Szerinte ugyanis a hitelekért cserébe az ukrán termőföldek nyugati konszernek és oligarchák kezébe kerültek. Ennek azonban nincs kézzelfogható jele.

Magyar szerint katonai eszközökkel befolyási övezetet épít ki az Egyesült Államok Ukrajnában, nem amerikai katonákkal, hanem amerikai haditechnika révén, de ugyanúgy az ukrán emberek vérének árán, ahogyan ezt Oroszország teszi.

Amikor pedig szembesült a Kard véleményoldal Facebook-posztja alatti kommentekkel, hirtelen megváltoztatta a Klubrádióban hangoztatott véleményét Magyar Péter – vette észre a Telex. Az interjú utáni reakciókra válaszul szedte pontokba Ukrajnával kapcsolatos álláspontját, ami jelentősen eltér az elhangzottaktól. Itt már:

1. Oroszország az agresszor

2. Ukrajna területvédelme jogos

3. A magyar kisebbség helyzete számunkra kulcsfontosság

4. A háborút Putyin indította, ő tudja befejezni.

5. A háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója.

6. Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el.

7. Ukrajna függetlenségét 5 különböző biztonsági garancia védte (többek közt a nálunk aláírt 1994-es Budapesti memorandum), amelyeket Oroszország a támadással megszegett. Amennyiben elfogadjuk az ukrán területveszteséget, azzal újra legitimáljuk Európában a hódító háborúkat, az államközi biztonsági garanciákat pedig érvénytelenítjük.

8. Tűzszünet és béke nem Facebook posztoktól és propagandától lesz, hanem a nagyhatalmak és Ukrajna tárgyalásának eredményeképpen.

9. Hazánknak minden humamitárius segítséget meg kell adnia Ukrajna számára.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@Eladott Ország: persze-persze ... csak ti ki is akarjátok vérezteti ukrajnát
KisTehen
@Dollárért Eladott Ország: de ez nem változtat azon, hogy ner peti se akar fegyvereket küldeni :))
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 12:18 ☺ Egy dolog a propaganda, és másik dolog a valóság.
Magyarország, Nyékládháza, 2024. márcfius 26. Köszöntjük utasainkat.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/432928228_844197227728772_564024297445966367_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=ktI5eCx69UQAb6pm9us&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAd004dnFyAfp-bHQFMcviQxtnQbRDPb5-Ma0YtRhk8sA&oe=6622EAF8
Ha a ruszkik bekebelezik Ukrajnát semmi sem garantálja, hogy megállnak Ukrajna határánál. Igaz a korrupt tolvajcigány ki akkar sasszézni az EU-ból és a NATO-ból is, de arra nagyon rá fog b@szni a csúti geci! Mehet a román haverja a Kárpátok géniusza mellé lefeküdni, mert a magyar föld kihányja ezt a rohadékot!
Eladott Ország
@Maccska: ma, 12:24 ☻ A ruszkikat semmi felelőség sem terheli, te fidóta baromállat! „Baszki te olyan hülye vagy, hogy neked szól a fideszkampány.” Lendvay utcai iránymutatás nélkül lélegezni is csak nehezen tudnak.
uploads.disquscdn.com/images/fb7f861a78edb9a30ffce623d99ec36f42fc1d341666de6745a77da8136bf66e.jpg?w=800&h=413
A ruszkiknak nem kellett volna megtámadni egy független országot területszerezés céljából!
"1994. december 5-én, a magyar fővárosban aláírt Budapesti Memorandumban egyeztek meg. Az egyezményben az USA, Nagy-Britannia és Oroszország hat pontban biztosította Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán politikai függetlenségét és szuverenitását, cserébe a három állam csatlakozott az 1968-as Atomsorompó-szerződéshez és vállalták atomfegyvereik leszerelését. A Budapesti Memorandumban a három aláíró a következő hat vállalást tette: Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna függetlenségének és szuverenitásának tiszteletben tartása a meglévő határokon."
telex.hu/kulfold/2022/03/01/budapesti-memorandum
Horizont
@Maccska: 12:24
Putyinnak köszöngesd már te szerencsétlen.
Nem igaz, hogy orbán mellett még Putyin seggét is kinyaljátok. Hát hajrá.
Lepényleső
Aki kikerül a kosárból,- látszólag,annak szavát elhinni,hogy ő ellene volt,- hát így utólag,
- nemde karón varjú,- és sokszor nem is csak látszat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok