"A támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebben a háborúba" – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Joe Biden "háborúpárti" demokrata kormánya ismét demokráciajelentésben támadja Magyarországot, ennek oka pedig az, hogy Magyarország a béke pártján áll – közölte a Facebookon megjelent videójában Menczer Tamás. A volt külügyi és külgazdasági államtitkár szerint "a támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebben a háborúba".

Hadban áll Magyarország – Menczer Tamás víziói szerint ugyanis az Egyesült Államok megtámadta hazánkat

Egyre "érdekesebb" megszólalásai vannak a kommunikációs igazgatónak    Fotó: Facebook/Menczer Tamás

Menczer Tamás szerint Amerika antiszemitizmussal is vádolja Magyarországot. Ezzel kapcsolatban a valóság az – mondta –, hogy a zsidó közösség tagjai Európán belül Magyarországon vannak a legnagyobb biztonságban, és ezt ők maguk is így érzik.

A jelentésben szó van még a gender- és az LMBTQ-propagandáról is, illetve néhány egyéb fontos kérdésről – jegyezte meg Menczer Tamás.

"Mindezen tények ismeretében, talán amerikai barátaink jobban tennék, ha a saját házuk, portájuk előtt sepregetnének. Akárhogy próbálnak belenyomni bennünket a háborúba, akármekkora nyomást helyeznek ránk, mi a béke pártján állunk " – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sakk Matt
Szerencsére csak a Biden vezette Demokrata pártos USA támadott meg minket..a Trump féle republikánusok támogatják hazánkat!
Aztán nehogy polgárháborúba torkoljon a dolog ;)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Semmi probléma, hülyegyerek. Hadat kell nekik üzenni, oszt jónapot.
Billibácsi
Bodzabokor kristóf és szittya hadserege majd megvéd minket, no para!
Béla333
Nyomjad Tomi! Nyomjad!
Minél többet hablatyolsz, annál többen kapnak a fejükhöz, hogy: Te jó ég! Ezek elmebetegek!
nejlontacskó
Ez a barom sem hajlandó belátni, hogy nem Magyarország van " megtámadva ", hanem, annak a tetvedék kormánya, és nem kettő, de vagy száz kulacsos politikája!
A két dolog különbsége, a " holdról is látszik! "
namihami
USA? Túl a Nagy Vizen?
Sebaj, akkor a huszárok majd vizilovakon rohanják le őket!
Lepényleső
- Aki a béke pártján áll,az nem kokettál az agresszorral és magyarázza bűnösnek az áldozatot - ebben a vonatkozásban?
- Aki egy szövetségen belül az ellenség oldalán áll,az a szövetség árulója,- mondjon bármit is magáról miközben mindenki
mást hallgatásra késztet akarata ellenére?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.