Négy évvel a történtek után megszületett a döntés.
Ítéletet hozott a bíróság a kegyetlen trió ügyében, akik két jó baráttal, az akkot 16 éves Martinovics Lászlót és a 20 éves Khéli Gergelyt megszurkálták, majd halálra verték – írta a blikk.hu.
A Deák téren megemlékeztek a két fiatal haláláról/Fotó: MTI/Kovács Tamás
Egy kilenc centi hosszú késsel a 18. születésnapját aznap ünneplő Cs. Krisztián kétszer a hátán, kétszer a mellkasán szúrta meg a 16 éves Lászlót, majd miután összeesett J. Marcell többször fejen rúgta.
Ikertestvére J. Dániel eközben mellette állt és támogatta. A késelő ezután dulakodni kezdett Gergellyel, akit négyszer szúrt meg, egyszer pedig nekifutásból még meg is rúgott.
A Fővárosi Törvényszéken hétfő reggel első fokon Cs. Krisztiánt emberölésért, rablásért és testi sértés kísérletéért 25 év fegyházra ítéltek. J. Marcell testi sértés kísérletéért és rablásért 7 év 6 hónap fegyházat, J. Dániel pedig testi kísérletért és rablásért 5 év fegyházbüntetést kapott.
Jó magaviselet miatt büntetésük kétharmadának letöltése után feltételesen szabadulhatnak.
A gyilkosság után a futballszurkolók összefogtak, mert az áldozatok fanatikus drukkerek voltak. A gyilkosság helyszínén több ezren tüntettek értük.
Gergelynek rengeteg célja volt, gyűrűt is vett, amivel el akarta jegyezni szerelmét. Testvérét, az akkor 17 éves fiút megvádolták a verekedésben való részvételért, pedig őt egy ütése után szinte azonnal leterítették.
A börtönben csak jó magaviselet lehet, ez az alap. Nem??