Nagy Feró Kossuth díjas előadóművész váratlanul egy régi Varga Judit poszt alá bekommentelte, hogy mennyire hiányzik szerinte a magyar közéletből az egykori igazságügyi miniszter, a Fidesz volt EP-listavezetője. Az előadóművész öt felkiáltójellel emelte ki a gondolatát.

Varga Judit még 2020-ban posztolt egy humoros szöveget, amikor Magyarországot bíráló George Clooney-val szóváltásba került, és az álomférfi szerepét vivő hírességet – a színész kávés reklámjára hivatkozva kicsit beefelve, de – meghívta kávézni.

„Judit, nagyon hiányzol” – Nagy Feró szívszorító üzenete Varga Judit exminiszterhez

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A képen Varga Judit az azóta politikai karriert épító Magyar Péterrel indul valahová. Az az azóta visszavonult politikusnő azt írta: „Humor nélkül lehet élni, de nem érdemes A Clooney-ügy kapcsán rengeteg mém és vicces rajz készült. Mi otthon ezen nevettünk a legtöbbet. “Több, mint testőr” A mostani nehéz napokban az összefogás mellett talán még az eddigieknél is nagyobb szükségünk van egymás mosolyára.

Valamiért szerda este Nagy Feró ( azaz Nagy Ferenc) előadóművész, a legendás Beatrice frontembere ezen poszt alá írta be azt, hogy: Judit!!!!! Nagyon hiányzol.„Judit, nagyon hiányzol” – Nagy Feró szívszorító üzenete Varga Judit exminiszterhez

A poszt és jobb sarokban lent Nagy Feró (Nagy Ferenc) gondolatai Fotó Facebokk/Varga Judit 

Forrás: Facebook

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sakk Matt
NF egy nímand. SEMMIT nem tett le az asztalra a borospoháron kívül.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rücsü41
Feró,Judit!Mire vártok?Feró azt mondj,azt kiáltja az éjszakába hogy "Valaki hiányzik táncból, valaki más fele jár!
NKF
Feró! Fejezd már be ezt a nagy szopást-nyalást!
terlasz
Előadóművész? Ócska celeb! A hasonszőrűek összetartanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.