Nem engedték be közmédia stábját a Momentum eredményváró összejövetelére. A közszolgálati televízió stábja nem mehet be az épületbe, ahol a párt politikusai vannak.

Nem engedték be a MTVA tudósítóját a Momentum eredményvárójára

- írta meg az Origo.

Donáth Annáék nem engedték be a közmédia stábját a Momentum eredményvárójáraMindezt a párt azzal indokolta, hogy

300 embert hívtak meg, köztük újságírókat, a közszolgálati televízió stábja ebbe nem fért bele.

Azt kérték a stábtól, hogy az épülettől három méterre tudósítsanak, később még távolabb küldték őket a Origo cikke szerint.

Donáth Anna a Momentum jó szereplésére számít

Optimistán várja a választási eredményeket és biztos pártja jó szereplésében a Momentum elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője. Donáth Anna vasárnap, az urnazárás után Budapesten újságíróknak azt mondta,

büszke a Momentumra, mert annak tagjai az elmúlt hetekben kemény munkát végeztek.

Az ellenzéki politikus pártja eredményváró rendezvényén közölte, nem lehet elvenni azt a munkát, amit a Momentum elvégzett, ez önmagában érték, azáltal is jobb hely lett az ország.

Hozzátette: a Momentum elsődleges célja a liberális demokrácia helyreállítása. A választás pedig a demokrácia ünnepe, ugyanis nem mindenkinek van megadva az a lehetőség, hogy demokratikus döntési jogával éljen – mondta.

Donáth Anna azt is elmondta, a közvélemény-kutatások számaival már nem foglalkozik, mert a kampány nem erről szól. A lényeg az, hogy a nap végén hányan mennek el szavazni – tette hozzá.

Közölte, az elmúlt hetekben elképesztő mennyiségű visszajelzést kapott olyan helyekről is, ahonnan korábban nem, úgyhogy "nagyon optimistán" várja az estét.

Szerinte több százezren lesznek olyan emberek, akik a Momentum által kínált liberális ajánlatra szavaznak. Ez pedig akkor is érték, ha az eredmény ma valami olyasmit fog mutatni, amit korábban nem gondoltak volna.

Donáth Anna a részvételi adatokat úgy kommentálta, a Momentum és mások is jól mozgósítottak. Nagyra értékeli – mondta –, mennyien megmozdultak és éltek a demokratikus jogaikkal, mert minden nap meg kell küzdeni a demokráciáért.

Elmondta, az eredmények érkezéséig körbejárja a fővárosi polgármesterjelöltjeik kampányközpontját.

A 444 azt is megkérdezte Donáth Annától,  hogy lemond-e az elnökség, ha kiesnek az EP-ből

Azt mondta a lapnak, hogy

erre térjünk vissza akkor, ha megvannak az eredmények. Jóslásokba nem bocsátkozott.

A kilátásaik nem túl jók, az utóbbi mérések szerint 5 százalék alatt maradhat a párt, amelynek jelenleg 2 EP-képviselője van. A pártban – más forrás szerint – egyébként azzal számolnak, hogy egy mandátumot szereznek. Ha ez így lesz, Donáth Anna pártelnök, listavezető folytatja a munkát az EP-ben – teszi hozzá elemzésében a 444.hu.

Forrás: 444.hu, MTI, Origo

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Teljesen egyet tudok érteni a párt döntésével.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.