A magyarok mindig akarnak valamit, a figyelmünket, a területeinket, a verést, az ingünket is - írja a román bulvárportál, a wowbiz.ro.
Ráadásul Csibi Barna közönséges rablóvezérnek nevezte Mihály vitéz vezérét, Baba Novac-ot. Rettentően felháborodott ezen egy tüzes román lány, Raluca Podea. Annyira, hogy a fővárosi ünnepi partik helyett a 200 kilométerre levő Sepsiszentgyörgyöt választotta.
December 1-én, a románok nemzeti ünnepén, amikor az Erdéllyel való egyesülésükre isznak, reggel 6-kor ébredt. Elénekelte a román himnuszt, autóba szállt és meg sem állt Sepsiszentgyörgyig. A portál szerint a magyarok csúfnevet adtak a csodálatosan hangzó Sfântu Gheorghe nevű városnak. Mindegy, a kiejthetetlen halandzsát tartalmazó városjelző táblánál kiszállt az autóból, és megmutatta, mije van a legrománabb lánynak.
Két kerek keble, melyeket az alkalomhoz illően nemzeti színekre festett be. A portál szerint az újságíróik csapata már napokkal előbb vesztegelt a tábla környékén, ugyanis nem sikerült ledönteniük a nyelvi határokat.
Nem úgy Ralucának, a szélsőséges lány egyből bebocsátást nyert a városba, ahol a 15 ezres helyi román kisebbség ovációval fogadta. Elismerték, hogy életükben először tekintettek úgy arra a táblára perceken keresztül, hogy eszükbe sem jutott a szent szó.
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Gondolom néhány lejjel gazdagabb lett...
A kép egy összeollózott valami, szóval hazug mint a román.
Új hozzászólás