Az Orbán-kormányt kihívó Együtt 2014 ellenzéki koalíciónak a jelenlegi magyar belpolitikában játszott szerepével, egy esetleges jövőbeni ellenzéki pártszövetség választási esélyeivel foglalkozik legfrissebb számában a Die Zeit. A lap szerint Orbán programja világos: "Fidesz-Magyarországot" épít, amelyben pártja érdekeit a nemzet érdekeivel azonosítja. A magyar belpolitikában eluralkodó gyűlölködés, a politikai táborok egymás iránti megvetése pedig oda vezetett, hogy sok magyar megundorodott a politikától, és egyáltalán nem akar részt venni a választásokon. Ezen változtathatna az Orbán-ellenes szövetség, amely Bajnai Gordonban megtalálta a megfelelő vezetőjét is. A "retorikai és politikai szempontból is mérsékelt" volt miniszterelnök most azért küzd, hogy a mozgalomból pártot formáljon. Mert a szövetség csak akkor jelenthet veszélyt az Orbán-kormány számára, ha sikerül a pártalapítás és egyúttal az összefogás az MSZP-vel, ugyanis a megosztott ellenzék Orbán 2014-es választási...
A Die Zeit az Együtt 2014 ellenzéki szövetségről
Forrás:
magyarhirlap.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „A Blikk, Bors meg a sok más suttyó címlapsztori” – Azahriah megint ütős dalszöveggel rukkolt elő
- A cannes-i fesztivál vörös szőnyegén fotózták a rendkívül vonzó Tolvai Renit
- Kiderült, ezekben a városokban érdemes a nyugdíjas éveket tölteni
- Súlyos betegséget jelezhetnek a rémálmok - állítja egy friss tanulmány
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
Nagyvilág
- 2024. May 22., 21:40
Nőknek is jöhet a kötelező sorkatonaság – Az új EP elsők között tárgyalja majd az ügyet
Itthon
- 2024. May 22., 21:12
Fontos változások jönnek a rollerezésben – Nemcsak a KRESZ változik meg, de drágább is lesz
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 13:15
Ez az új felszerelés júliustól kötelező lesz az autókba
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Új hozzászólás