A svájci kormány megakadályozta, hogy egy helyi cég sífelvonókat exportáljon Észak-Koreába, a Kim Dzsong Un diktátor által megálmodott síközpontba. Bern a kommunista országgal szembeni kereskedelmi szankciókra hivatkozott. Kim Dzsong Un nemrég jelentette be, hogy az év végéig el kell készülnie egy világszínvonalú sícentrumnak az ország keleti részén található Maszik-hegyen. A tervek 110 kilométer hosszúságú pályarendszerről, egy hotelről, felvonókról és egy helikopter-leszállóhelyről szóltak. Az ország gazdasági helyzetét tekintve igen ambiciózus - egyesek szerint a lakosság éhezése közepette egyenesen ízléstelen - terv sokak szerint összefüggésben van azzal, hogy Dél-Korea 2018-ban téli olimpiát rendezhet. Mások úgy vélik, hogy a fiatal diktátor saját gyermekkori élményeit akarja feleleveníteni a költséges projekttel, Kim ugyanis Svájcban járt középiskolába, ahol állítólag síelni is megtanult. Azt, hogy az észak-koreai vezetőnek szívügye a síkomplexum, jól mutatja, hogy a hétvégén...
Síparadicsomot épít az éhező Észak-Korea
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Magyarországon stadionokat építenek !
Kész elmeosztály az is meg ez is !
@Dr. Felipe: Most képzeld el, ha a mélytengeri búvárkodás szerelemese volna...
Új hozzászólás