Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek szerdán egy volt magas rangú kínai állami tisztségviselőt, a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság egykori helyettes vezetőjét, mert bűnösnek találták korrupciós vádakban – jelentette bíróági forrásokra hivatkozva a kínai online média.

Liu Tien-ant politikai jogaitól élete végéig megfosztották, személyes vagyonát, ingatlanait elkobozzák. A 60 éves férfiről bebizonyították, hogy 2012-ig tíz éven át személyesen, vagy fia által 35,58 millió jüan (1,4 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el.

A fiát egy másik perben vonják felelősségre.

A posztján a nemzeti energiahivatal tisztét is betöltő Liut bűnösnek mondták ki hatalommal való visszaélés miatt is, mivel négy vállalatnak és néhány magánszemélynek – ellenszolgáltatás fejében – jövedelmező lehetőségeket biztosított.

Korábbi híradások szerint Liu több mint két tucat bankszámlával rendelkezett és aranyrúdjai mellett 25 ritka gyémántot is őrzött. Liu a fővároson kívül Csöcsiang, Senhszi, Santung és Csiangszu tartományok különböző városaiban állítólag több szeretőt is tartott.

A reformbizottság volt befolyásos vezetőjéről eleinte a Cajcsing gazdasági magazin szerkesztője hozott nyilvánosságra terhelő információkat a mikroblogján. 2013 augusztusában zárták ki a pártból és indítottak eljárást ellene. Ügyét idén szeptemberben tárgyalta egy Hopej tartományi bíróság.

Liut 2012 novemberében, a Kínai Kommunista Párt kongresszusán a központi bizottság póttagjának is megválasztották. Az 1990-es évek második felében gazdasági tanácsosként szolgált Tokióban. Lebukásával ő lett a Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár által meghirdetett korrupcióellenes hadjárat egyik nagy "fogása", az első miniszteri szintű vezető, akit az internetes sajtóban megjelent vádak végül letaszítottak magas posztjáról.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ha ez nálunk is igy lenne, a Parlament kongana az ürességtől.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
Akkor kupak lali Kínában is a börtönben rohadna meg.
mate03
@volvós:Sajnos a Magyar börtönök,túl vannak terhelve ,a stadionok meg nem börtönnek épültek! Mit lehet csinálni? Marad a jól fizető korrupció!
kukac50
Ha Magyarországon is így lenne már nem sok politikus lenne szabadlábon.
Itt is törvénybe kellene iktatni.
1magyar
@kukac50: Na ott is csak olyat aki nem engedelmeskedett szerintem a politikusmaffiának.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.