Nyílt levélben ítélte el a húsz évvel ezelőtti srebrenicai „szörnyű bűncselekményeket” Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, aki szombaton részt vesz a mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezendő megemlékezésen. A szerb kormányfő azt írta: nincsenek szavak, amelyekkel le lehetne írni az áldozatok iránti bánatot és részvétet, s arra a haragra és keserűségre sincsenek szavak, amely az irtózatos bűncselekmények elkövetői iránt érezhető. „Szerbia egyértelműen elítéli ezt a szörnyű bűncselekményt, megveti azokat, akik részt vettek benne, és továbbra is az igazságszolgáltatás elé vezeti őket” – fogalmazott. Kötelessége fejet hajtani Vucic kiemelte, hogy srebrenicai látogatása sokkal több „politikánál vagy bármilyen politikai játéknál”. „Az a kötelességem, hogy fejet hajtsak az áldozatok előtt, ezzel a tettel a jövő felé fordulhatunk. Ezt a közös jövőt pedig nem lehet feláldozni senkinek a személyes vagy a nemzeti önzősége miatt. Ilyet nem lehet tenni ennyi sír...
Szeméttel dobálták meg a szerb kormányfőt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás