a Fidesz azok pénzén vásárolja a potenciális határon túli szavazókat, akik egy része a Fideszt is utálja, és a határon túliakat is élősködőknek tartja. Legalábbis azokat, akik két ország szociális ellátását veszik igénybe, de csak az egyikben fizetnek adót. A potenciális egymillió határon túli szavazó bármilyen választást képes eldönteni Magyarországon, ha megfelelően mozgósítják őket, vagy ügyesen manipulálják őket. Nincs 100 százalékos választói részvétel, de ebből az egymillióból sok százezer lehet potenciális szavazó. Technikailag akár úgy is, hogy nem is szavazott. A Fidesz még számos ajándékkal motiválhatja, zsarolhatja őket, de a csalás lehetőségét is képtelenség kiszűrni. 2014-ben is felállítottak irodákat, ahol gyűjtötték a szavazatokat, ha jól emlékszünk, be sem kellett menni, csak betelefonálni, levelet írni ezekbe az irodákba és ők mindent elintéztek. Soha senki nem tudja ellenőrizni, hogy a szavazatokat beküldő irodák hány szavazatot számolnak össze. A budapesti...
Egymillió potenciális Fidesz-szavazót vettek a határon túlról
Forrás:
nepszava.us
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 9., 15:48
Egy keleti NATO-tagállam is átlépi a vörös vonalat – Készek katonákat küldeni Ukrajnába
Itthon
- 2024. May 9., 14:06
Rácsapta az ajtót Orbán Viktorra és felmondott egykori barátja – Győzike és Kis Grófó már túl sok volt neki, végleg szakított a Fidesszel
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
Szórakozás
- 2024. May 7., 20:15
Azahriah nem áll meg a Puskás Arénánál – Meghódítja a mozikat is
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De ugyanígy megosztotta a határon túliakat is az Orbán-féle “nemzetegyesítés”, ami nem zavarja a határon túli nagy “nemzeti” atyafiakat, ha megkapják a pénzüket. Nem zavarja őket, hogy a nemzetet nem egyesítik, hanem végletesen megosztják. A hazáért aggódó határon túliak a magyarországi szociális kedvezmények fejébe azért sem aggódnak, hogy ők döntik el a magyarországi választásokat, azokra szavaznak, akiktől ők a pénzt kapják. Mindezt a hazafias mázzal bekenve és hazug patetikus szósszal leöntve. Tisztelet a kevés kivételnek."
Ebben a tárgban vita nincs és nem is lehet, ez így igaz!
Hozta isten az úri Magyarországon, polgártárs!
A "holt lelkekről" nem is beszélve!
Van az pénz, igaz ök kapják, mi fizetjük!
Akkor pedig megérdemeljük.
.
Ennél nincs lejjebb!
Semjén 2010-ben!!! és nem most jelentette be ezt a vágyat
kronika.ro/kulfold/semjen_zsolt_szavazati_jogot_kell_adni_a_hataron_tuli_magyaroknak
Egy évvel ezelőtt meg más szabályos tervbeszámolót tartott.
endresy.blogspot.com/2016/07/semjen-allampolgarositasi-tervbeszamolo.html
Most felfedezni csőben a hámozott lufit nem vall nagy éleslátásra :-)
.
A rendszerváltás reménysége sem gondolta volna, hogy 27 év múlva BETELJESEDHET A JÓSLATA, mi szerint
.
Orbán Viktor véleménye a vele szembenállókról 1988-2014
www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00
.
A társadalom remélhetőleg meggondolja, hogy MENNYIT ÉR EZ A POLITIKAI KALANDOR, meddig lehet ELMENNI ELLENE amikor eljön annak az ideje, és BETELIK A KESERŰSÉG POHARA!!!
Új hozzászólás