A szicíliai Pozzalo polgármestere szerint a migráció változóban van, nemcsak elkeseredett menekültek érkeznek az országba, hanem dzsihadisták is. Roberto Ammatuna szerdán levélben fordult Marco Minniti olasz belügyminiszterhez a migránsok fokozottabb ellenőrzése érdekében. Ammatuna a sajtónak nyilatkozva úgy értékelte, hogy a dél-olaszországi partokra érkező migráció „változóban van”. Hangsúlyozta, hogy a most érkező migránsok különböznek a korábbiaktól, mivel már nem „elkeseredett menekülőknek” látszanak, hanem „kétes személyeknek”. Hozzátette, hogy az utóbbi időben Szicília partjaira dzsihadisták is érkeznek. „A Tunéziából induló migráció aggodalmat kelt a dzsihadista sejtekhez tartozó személyek esetleges jelenléte miatt” – jelentette ki Roberto Ammatuna. A kevesebb mint húszezer lakosú szicíliai város polgármestere elmondta: a helyzet annyira veszélyessé vált, hogy egyenesen Marco Minniti belügyminiszternek írt levelet segítséget kérve a migráció által az „első vonalban”...
Szicíliai polgármester: a migrációval nem csak menekültek érkeznek, hanem dzsihadisták is
Forrás:
magyaridok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
- Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
- Ezt a 4 vitamint szedik az orvosok, hogy ne legyenek betegek sose
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás