Rekordszámú szavazatot adtak le levélben a vasárnapi ausztriai parlamenti választásokra, összesen több mint 889 ezren választották a választási részvételnek ezt a módját - jelentette be péntek este az osztrák belügyminisztérium. MTI-HíR A 6,4 millió szavazásra jogosult csaknem 14 százaléka folyamodott a levélben szavazás lehetőségéért. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a voksok is, amelyeket a szavazók - előzetes engedély alapján - vasárnap személyesen, de nem a saját választókörzetükben adnak le. A legutóbbi, 2013-as parlament választáson nem egészen 670 ezer, a tavaly decemberi megismételt elnökválasztáson valamivel kevesebb mint 710 ezer szavazat érkezett levélben. Az eddigi rekordot a tavaly májusban megtartott, de később alkotmánybírósági döntéssel megismétlésre ítélt elnökválasztáson mérték, akkor mintegy 885 ezren voksoltak levélben, illetve úgynevezett választási kártyák útján. A minisztérium azt is megerősítette, hogy a levélszavazatok nagyobb részének...

Forrás: bumm.sk
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
reagens
@durbincs: Ma az oroszok európaiak, a liberáliso nácik, és a demokraták a kisebbségben acsarkodó elnyomók. Pusztán szótár kell hozzájuk és világos minden!
reagens
@durbincs: Sajnos a nemzetek és Európa védelmezője jelenleg Putyin és Orbán próbálkozgat, de a júrokrata anarchistákkal nem fog elbírni!
reagens
@durbincs: Jelenleg a kisebbik rossz a jó!
reagens
@durbincs: Nem a személy, vagy az ország a lényeg, hanem a kitűzött cél.
Merkel célja szétverni Európát. Putyiné megtartani a nemzetet. Nem nehéz választani!
reagens
@durbincs: Világkép egy anarchista, nemzetét elárulónak? Picit túlzás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.