A montenegrói-albán határszakasz 172 kilométeres. A katonaság bevetését a határokon a montenegrói biztonsági és védelmi tanács augusztus közepén rendelte el.

Felére csökkent a Montenegróba érkező menedékkérők száma azóta, hogy az ország megerősítette határvédelmét az Albániával közös szakaszon, és a rendőrség mellett a katonaságot is kirendelte a montenegrói-albán határra az illegális határsértések megakadályozására – közölte Vojislav Dragovic, a montenegrói határőrség parancsnoka.

Az év eleje óta 2850 illegális bevándorló érkezett Montenegróba. Korábban naponta akár 30-an is illegálisan léptek be a balkáni országba, de amióta a határ menti területeket rendőrök és katonák közösen ellenőrzik, ez a szám 15 -re csökkent.

Felére csökkent a menekültek száma Montenegróban

A montenegrói közszolgálati televíziónak a hét végén adott nyilatkozatában Dragovic elmondta: a közel-keleti menedékkérők csupán tranzitországként tekintenek Montenegróra, és a menekültkérelem benyújtása után gyorsan elhagyják az országot. „Ugyancsak illegálisan” – tette hozzá.

A 2015-ös migránsválság idején az illegális bevándorlók elkerülték Montenegrót, most viszont új szárazföldi útvonal alakult ki, amely Görögországból indulva Albánián, Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon, valamint Szlovénián keresztül vezet Nyugat-Európába.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Hazánkban sajnos romlott a helyzet. Egy migráns átszökött a határon, így az itt lévő migránsok létszáma a duplájára nőtt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@solidedge: Az nem jutott eszedbe hogy talán azért nem erre jönnek,mert innen qrják vissza őket rögtön!!!
magyarbakancs
@durbincs: @udus @orény @optál ?
Kérdőjeles idióta!!!
magyarbakancs
@durbincs: csak nem vagy ideges pubi
@opot száju @udöd @örény???
magyarbakancs
@durbincs: Méteres &zarkupac idegeskedel ?
Szedjél hangyát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.