Megerősítette a Facebook pénteken a The New York Times című lap korábbi értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat gyűjtöttek Soros Györgyről.

A Facebook elismerte, hogy információkat gyűjtött Soros Györgyről
Fotó: Soros György

Az újság szerint a közösségi oldal második számú vezetője, Sheryl Sandberg azzal bízta meg munkatársait, hogy gyűjtsenek információkat arról,

vajon az Egyesült Államokban élő milliárdosnak fűződtek-e anyagi érdekei a Facebook elleni erőteljes támadásaihoz, a cég hírnevének vélt befeketítéséhez.

A lap értesülését a kaliforniai vállalat szóvivőjére hivatkozva az amerikai közszolgálati rádió (NPR) erősítette meg.

Sandberg, aki a Facebook operatív igazgatója, még az idén januárban e-mailben kérte egyik vezető munkatársát a vizsgálódásra, majd ezt a kérést több más munkatársnak is továbbították. Az elektronikus levelet Sandberg pár nappal azt követően fogalmazta meg, hogy

Soros a davosi világgazdasági fórumon a "társadalomra veszélyesnek" nevezte a Facebookot és a Google-t, és egyúttal működésük szabályozását sürgette.

A Facebook később megbízta a Definers Public Affairs nevű céget is, amely – a The New York Times szerint – információkat gyűjtött és juttatott el a sajtónak a Soros által anyagilag támogatott és a Facebookot bíráló különböző szervezetekről. Amikor egyébként ezt a The New York Times novemberben megírta, a Facebook azonnal megszakította a kapcsolatot a Definersszel.

A közösségi média vezetése a The New York Times cikkére válaszul közleményben tudatta, hogy a vállalat már korábban – Sandberg e-mailjének elküldése előtt – vizsgálódott Soros ügyében. "Soros kiváló beruházó és mi megvizsgáltuk beruházásait és Facebookot érintő kereskedelmi ügyleteit" – fogalmazott közleményében a Facebook. Hozzátette: Soros tőzsdei akcióira vonatkozó kutatásai "már akkor folyamatban voltak, amikor Sheryl e-mailt küldött".

Elliot Schrage, a közösségi média kommunikációs vezetője, vállalva a felelősséget a Definers Public Affairsnek adott megbízásért, bejelentette, hogy távozik a Facebooktól.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CHEWBACCA
Meg arról is, aki őt szidta, vagy negatív színben tüntette fel!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Pegero: vannak dógok,mikben nem tudok neked ellent mondani,sött!
azért az jó jel,ha már neked is unalmas!
CHEWBACCA
Meg arról is, aki őt szidta, vagy negatív színben tüntette fel!
csak úgy....
@Pegero: egy 88 éves "spekulánstól" tart a világ? akkor ez egy nagyon hülye világ,sok hiszékeny és buta emberrel!
Foxley
@CHEWBACCA: Ha azt akarom, hogy tudják, milyen a melltartóm szine, lefotózom ês kiposztolom. Ennyit erröl.
csak úgy....
@Pegero: az ostoba válaszodból nem olvastam ki semmit!
gondoltam nem leszek primitív ,és csak azért válaszoltam!
a láncos,vetköztetös bodrid kapott már enni?
karma1
Nem szegyelli magat zuckerberg - itt tart mar? O, mint zsido ember kemkedik egy masik zsido ellen? Mert ha valami, akkor az osszetartas a zsidok egyik erossege volt...Ugy latszik, eddig. (Bar az intrikus szarkevero finkelstein gond nelkul csinalt kampanyt zsidok ellen is, ha megfizettek)
csak úgy....
@Pegero: oszlopos tag vagyok a bodri védök egyesületében! :)
Britnemona
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.