Csaknem százezer ember kitoloncolása hiúsult meg Németországban 2015 óta csütörtökön ismertetett kormányzati adatok szerint. Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának írásbeli kérdésére megküldött belügyminisztériumi kimutatás szerint a nemzetközi menekültválság elmélyülése, 2015 óta majdnem minden második tervezett kitoloncolást nem tudták végrehajtani a német hatóságok. A sikeres kitoloncolások száma a 2015-tól 2018 végéig tartó időszakban 93 846 volt, a sikerteleneké pedig 93 858. A kudarcba fulladó eljárások száma évről-évre emelkedik, 2015-ben 19 258 kitoloncolásra jelölt embert nem tudtak eltávolítani az országból, 2018-ban pedig már 30 902 főt. A kudarcba fulladt eljárások arányának folyamatos emelkedése révén tavaly már több sikertelen kitoloncolást jegyeztek fel, mint amennyi sikereset, amire soha korábban nem volt példa – emelte ki a Bild című lap.
Kitoloncolás – német sikertelenség
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Szívinfarktus éjszaka: innen tudhatja, ha a változékony idő megviselte a szívét
- Falusi Mariann beugrott a gyógyvízbe
- Megint gyorshajtáson kapták L. L. Juniort? Megszólalt a rendőrség, miután megnézték a felvételt
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás