Stockholm püspöke, Eva Brunne ismét kitett magáért, ezúttal azt sikerült mondania, hogy taszítják a jobboldali keresztények, cserébe viszont sokkal tStockholm püspöke, Eva Brunne ismét kitett magáért, ezúttal azt sikerült mondania, hogy taszítják a jobboldali keresztények, cserébe viszont sokkal több közös értéke van a muszlimokkal. A Sveriges Radio adásában a nyíltan leszbikus Brunne azt is kifejtette, a keresztény értékeket a populisták mára teljesen kisajátították. Az esetről a Nyheter Idag számolt be. El kell gondolkoznunk azon, hogy milyen emberek vagyunk, és milyen emberekkel élünk együtt. Tény, hogy az értékeink közösek. Bár nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, nem ugyanúgy imádkozunk az Istenhez, és még csak nem is ugyanúgy nézünk ki, de ugyanazokat az értékeket képviseljük. Ugyanabban az országban élünk, és ugyanazokat a jogokat birtokoljuk – mondta. Azt mondom, gyakran úgy érzem, sokkal több közös értékünk van a muszlimokkal, azokkal legalábbis, akikkel én...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eriksson
Ha megvalósul a Saria Svédországban, a püspöknő számára abban a percben megszűnik a vallás, a nőiség, a leszbikusság. De még az ilyen kinyilatkoztatási lehetőség is.
Eriksson
@durbincs: Mindenki annak születik, csak utána romlik a helyzet.
Eriksson
@durbincs: Nem is tudom... Talán a neveltetéséből adódóan?
Esetleg Teréz anya? Mondjuk ő Béke-díjas.
Commenter
@durbincs: Igaza is van. A maga gazdája se kap már Nobel Békedíjat...
Commenter
@durbincs: ez az egész temetőrombolás még maga alá temetheti a maga gazdáját...hagyjuk, hogy ki a magyar, meg ki a román vagy a svéd.
csak úgy....
Ti passzoltok egymásoz,mint a hetekig össze zárt 2 kettyós a gumírozott szobácskába ...@Eriksson: @durbincs: ? valami kezdödik közttek ,csúnya fijjúúk ,pfujj...@durbincs: azt tudtad,hogy az öreged is csak az a fijjukat szeretgette? az öreg ernyös ...,gondóni sem merte vóna,hogy a leg hülyébb hordártól ,lesz néki gyeröke...
felölem sexelhettek ,de ne itt elöttem,kedves@Eriksson: és @durbincs:
csak úgy....
@Eriksson: "Ha megvalósul a Saria Svédországban" :) te mindíg másokért agódsz ? törödnél többet az egészségeddel,állítólag a rogán tóni kétes araboknak is eladott a letelepedési kötvényböl , csak óvatosan !
lesz még minaret az utcátokban...
csak úgy....
@durbincs: szegény atyát ,ettöl tartott mindíg,hogy agyilag beborulsz ? nem ám dicsekszel neki álmodban,hogy már megint bepasiztál.? különben szép és ideális pár lennétek ! völegény @durbincs: és a mátka a hisztis @Eriksson:
simmering73
Durbincs meg nyíltan homoszekszuális. Shikarival homokozik. És?
csak úgy....
@durbincs: a zaklatott jelened és a multad? csoda ha hülye vagy,muki..?
csak úgy....
@simmering73: a virágnak megtiltani nem lehet, ha jö a kikelet :)
simmering73
@durbincs: Mi van buzzancs? Gerjedsz shikari nevére? A migránsoktól meg ne félj. Ha jönnek, pucsíts be nekik, úgyis a magukévá tesznek.
www.kepfeltoltes.eu/images/2019/06/623migransok.jpg
csak úgy....
@durbincs: mi szeressük a hülyéket is ..., mesélj még nekünk ! azért ha hébe-hóba ha a gondolataidat bírnád rendezni,nem mint az agyamat shikari ,a lassan kényszer zubbonyos tibi...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.