Összeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén hétfőn. A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében.

A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett. Mindkét pilótának sikerült katapultálnia.

A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér – áll a közleményben.

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint az egyik pilótát megtalálták, a másikat még keresik.

A baleset oka egyelőre ismeretlen.

A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat – áll az MDR beszámolójában.

Az ntv hírtelevízió jelentése szerint

a két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott.

A hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy

ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat.

A már megtalált pilóta egy fa koronájában landolt, a másik után nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek mozgósításával kutatnak.

Friss: német sajtóértesülések szerint a másik pilóta meghalt.

Forrás: MTI

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay CCo

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Sajnos ilyen balesetek előfordulnak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.