Meredek sztori Oroszországból.

Intézetbe került az idegbeteg orosz démonűző sámán, aki 8 ezer kilométert akart sétálni, hogy elűzze Putyint, aki szerinte az Antikrisztus

Kényszergyógykezelésre ítélte a jakutszki városi bíróság Alekszandr Gabisev sámánt, aki többször is megpróbált gyalog Moszkvába menni, hogy "kiűzze" Vlagyimir Putyin orosz elnököt – közölte kedden internetes oldalán az RBK orosz televízió és a Deutsche Welle német rádió orosz adása Alekszej Prjanyisnyikovra, a Pravozascsita Otkritki nevű jogvédő szervezet jogászára hivatkozva.

A jogvédő elmondta, hogy a jakutszki bíróság eleget tett a jakutföldi idegbeteg-gondozó kérésének, és elrendelte a sámán kórházi kényszerkezelését. Sem a bírósági beadványban, sem az ítéletben nem szerepel a gyógykezelés időtartama. A férfi gyakorlatilag május 12. óta van kórházban.

Alekszej Prjanyisnyikov elmondta, hogy a bírósági eljárás kezdete előtt a rendőrség őrizetbe vette a védelem három tanúját, akik szemtanúi voltak Gabisev május 12-én erővel történő előállításának, így olyan tanúvallomást tehettek volna, amely befolyással lehetett volna az ügy tárgyalására.

Prajnyisnyikov hétfőn a jogvédő szervezet Telegram-oldalán közölte, hogy a védelem megkapta a jakutföldi idegbeteg-gondozó keresetlevelét, amelyben kérték Gabisev kényszergyógykezelését. A jogász szerint a keresetben Gabisev betegségének leírása helyett az szerepel, hogy személyiségzavarral szenved, amit azzal indokoltak, hogy Gabisev a kormány megdöntésére és Putyin – "a démon és az Antikrisztus" – megbuktatására vonatkozó elméleteket hangoztatott. Ezért a pszichiátriai segítségre vonatkozó törvény értelmében kényszergyógykezelésre szorul.

Gabisev tavaly nyáron követőivel elindult Moszkvába, hogy "kiűzze Putyint", de a rendvédelmi szervek többször is feltartóztatták. Szeptemberben először két társát, majd őt magát is őrizetbe vették Burjátföldön, ideggyógyintézetbe szállították és októberben beszámíthatatlannak nyilvánították.

A sámán a lakhelyelhagyási tilalom ellenére decemberben megint nekiindult a démonűzésnek, két nap múlva a rendőrök ismét megállították. Januárban bejelentette, hogy tavasszal ismét Moszkvába indul.

A védelem az Európai Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy hozzanak szigorú intézkedéseket Gabisev jogainak védelmében. Prjanyisnyikov szerint orvosok és rendőrök már május 6-án és 8-án felkeresték a sámánt, a SARS-CoV-2 nevű vírusra akarták letesztelni és megfigyelőbe szállítani.

Forrás/kép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Alekszej Nyikolszkij 

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. July 16., 07:04
Videó: lavina söpört végig Budapesten
Szórakozás - 2020. July 16., 06:31
Weisz Fanni és férje bejelentették, hogy szakítottak