A vasárnapi első fordulóban kiesett jelöltek támogatói dönthetik el a július 12-i lengyel elnökválasztást – erről beszélt Rosonczy-Kovács Mihály, a Közép-Európai Nézőpont Intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Ismertetése szerint a lengyeleket leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy az első fordulóban kiesett kilenc jelölt szavazói a továbbiakban Andrzej Duda jelenlegi államfőt, vagy a másodikként befutó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármestert, "fő ellenzéki erőt" támogatják majd.

Mint mondta, első látásra tetemes Andrzej Duda előnye, de az első fordulóban harmadik helyen végzett Szymon Holownia független jelölt, médiaszemélyiség kedden arról nyilatkozott, hogy a regnáló államfő ellen szavaz majd, és erre kéri támogatóit is.

Egyelőre kérdéses, hogy a negyedik helyen végzett, Krzysztof Bosak, a radikális nemzeti és újliberális pártok ellenzéki koalícióját, a Konföderációt képviselő jelölt hogyan mozgósítja szavazóit. Támogatóiról nem lehet egyértelműen elmondani, hogy a továbbiakban Andrzej Duda mögé állnak, bár az is látszik, hogy a regnáló államfő már az első fordulóban "megszólította" a nemzeti radikális és a klasszikusan szociális ügyekre érzékeny baloldali szavazókat is – fűzte hozzá Rosonczy-Kovács Mihály.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@RonaGyuri: Baljós árnyak is lehetnének

legalább is elgondolkodtató megfogalmazások

„Kaptak hideget-meleget a fideszesek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának szerdai ülésén”. Az ok: „Novák Katalin, a magyar párt alelnöke gratulált Andrzej Duda lengyel államfőnek a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában elért sikeréhez. Duda a hatalmon lévő populista, nacionalista Jog és Igazságosság párt jelöltje, míg ellenfele, Rafał Trzaskowski az EPP-hez tartozó Polgári Platform képviseletében kampányol: többen azt kifogásolták, hogy a Fidesz az ellenfélnek "szurkol."”!
S ez igencsak kvadrál azokkal, hogy
Asselborn luxemburgi külügyminiszter kijelentette, hogy „Magyarországnak semmi keresnivalója az Európai Tanácsban, mert a magyar modell már nem demokratikus, élesen elüt a nyugati értékkánontól”
az osztrák Európa-miniszter szerint: „oda kell figyelni a jogállamiságra, hiszen fennáll a veszély, hogy főként Magyarország és Lengyelország átmegy autoriterbe”,
Die Zeit: „Németország ne csukja be az egyik szemét, amikor EU-s pénzek egyre-másra Orbán Viktor családtagjainak és üzlettársainak cégeinél kötnek ki.”

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.