Nagy engedményeket tettek a takarékos négyek elnevezésű országcsoportnak és Orbán Viktor magyar kormányfőnek az Európai Tanácsban a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alapról és a 2021-ben kezdődő hétéves időszakra szóló keretköltségvetésről folytatott tárgyaláson – írta a Der Spiegel című német hírmagazin hírportálján az Európai Unió tagországainak kormány-, illetve államfőit összefogó testület kedd hajnalban véget ért négynapos értekezletén kötött megállapodásról.

Kiemelték:

"ahogy egy jó kompromisszumhoz illik", a megállapodásnak főleg győztesei vannak.

Így Angela Merkel német kancellár fel tudja mutatni, hogy a német soros EU-elnökség alatt sikerült megegyezésre jutni, és neki ez volt a legfontosabb. Az EU déli tagállamai megkapják a pénzüket, az északi tagállamok jelentős befizetési kedvezményekhez jutottak, Orbán Viktornak pedig "egyelőre nemigen kell aggódnia a jogállamiság ügyében" – írta a lap.

A jogállamiság elveinek védelmére tervezett mechanizmust "darabokra szedték" a brüsszeli csúcson. A tanácskozás záródokumentumában már egy szó sincs róla. A mechanizmussal szembeni ellenállást vezető magyar kormányfő még az Európai Tanács elnöke, Charles Michel által javasolt "gyengített változatnak" sem kegyelmezett.

Így sok minden utal arra, hogy Orbán Viktor valóban elérte azt a "nagy győzelmet", amelyért a magyar sajtóban ünneplik

- áll a lapban.

A többi között hozzátették, hogy Angela Merkel is közeledett Orbán Viktorhoz, a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a német soros elnökség támogatja azt a törekvését, hogy zárják le az Európai Parlament előterjesztésére Magyarország ellen indított, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárást.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Így sok minden utal arra, hogy Orbán Viktor valóban elérte azt a "nagy győzelmet", amelyért a magyar sajtóban ünneplik" :) mti.
ez csak arra utal ,hogy az eredeti cikket magyarországon a fidesz fordítatta..
LauraEM99
Szeгеtnél alkаlmi szeхet?
A рuncijоm az Ön rеndelkezésére áll!
Itt mеgtaláljа prоfilomаt telefоnszámmal > www.lovexx.club
ómió
Szóval, anarcholiburnyákul, semmiképp sem a józan észnek!
RuthBI75
Сsаk еzеn аz оldаlоn а legszebb bustу сsibéк!
Kövesse а linket, és nеm fоg mеgbánni!
-----
w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.