A voksoláson a hivatalban lévő republikánus elnök, a 74 éves Donald Trump és demokrata párti kihívója, a 77 éves Joe Biden között döntenek a választók. Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén közben ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények. 

Magyar idő szerint november 4-én szerdán hajnali 1 óra és reggel 7 óra között zárnak be az Egyesült Államok különböző tagállamaiban a szavazóhelyiségek, így

elméletileg szerda reggel-délelőtt már tudnunk kellene, hogy ki nyerte az amerikai elnökválasztást, illetve a szenátusi és képviselőházi választásokat.

A koronavírus-járvány miatt azonban rekord számú levélszavazatot adtak már le az amerikaiak, így ezek beérkezése és összeszámolása miatt

akár napokig is masszív bizonytalanság uralkodhat abban, hogy ki is győzött.

A személyes korai szavazások már lezajlottak, azok eredményét kezdik majd összesíteni az urnazáráskor, a levélszavazások összesítése viszont több időt vesz igénybe technikai és postai okok miatt – írja a Portfolio.

A legfrissebb adatok szerint már 99,65 millió korai szavazás történt (2016-ban csak 29 millió), ebből 35,7 millió személyes szavazás volt, 63,9 millió pedig levélszavazás. További 28,2 millió levélszavazatot még nem küldtek vissza, így tehát ezek postai beérkezési dátuma és tartalma lesz még különösen fontos az eredmények menetrendje és kimenete szempontjából.

Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén már ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények kedd hajnalra 

Az amerikai-kanadai határnál fekvő Dixville Notch-ban és a tőle mintegy húsz kilométernyire délre eső Millsfieldben több mint fél évszázada hagyományosan mindig november 3-án nulla órakor nyitják meg a szavazóhelyiséget.

Dixville Notch-ban öten voksoltak,

valamennyien Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre.

Millsfieldben az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök győzött:

16 választó rá szavazott, míg öten Bident támogatták.

New Hampshire azon 11 amerikai tagállam közé tartozik, ahol most kormányzót is választanak – teszi hozzá az infostart.hu.

Mind Dixville Notchban, mind Millsfieldben a jelenleg is hivatalban lévő republikánus kormányzóra, John Sununura voksoltak többen.

Az első elemzések megjegyezték, hogy a két kistelepülés választási eredményei nem tekinthetők irányadónak. Dixville Notchban például 2016-ban Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje nyerte el mind az öt voksot, ám az elnökválasztásból nem ő került ki győztesen.

Megjöttek az utolsó felmérések

Közben megérkeztek az utolsó felmérések is az elnökválasztás előtt, amelyek azt mutatják, hogy szűkült a különbség a felek között – írja a Portfolio.

A felmérések szerint még mindig Joseph Biden demokrata jelölt vezet Donald Trump republikánus elnök előtt a fontos billegő államokban, de Trumpnak jelen pillanatban elég lenne 5 államban fordítania, hogy nyerjen.

A felmérések nem őt hozzák ki nyertesnek, de 2016-ban is a demokrata jelölt győzelmét vetítették előre – igaz, Hillary Clintonnak nem volt akkora előnye a felmérésekben, mint most Joe Bidennek. Könnyen lehet, hogy ma éjszaka, vagy holnap hajnalban akár győztest is hirdetnek.

Forrás: Portfolio, Infostart

Címlapkép: MTI/EPA/Michael Reynolds

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Ha nem Trump nyer, akkor Viktor már kezdhet is csomagolni, de ha igen, akkor is csomagolhat, csak be kell várni a Lengyeleket, Fehéroroszokat..
jancsipapa
A demens vénember -aki egy hete azt sem tudta,hogy vannak unokái- lehet,hogy az USA elnöke lesz ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.