Szlovákia mégiscsak vásárol a koronavírusos betegség elleni Szputnyik V orosz oltóanyagból – jelentette be pénteken Igor Matovic miniszterelnök, ellentmondva a kormány előző esti ülésén hozott döntésnek, írja a Telex.

Sajtóértekezletén a miniszterelnök hozzátette, hogy megállapodott Oroszországgal kétmillió adag Szputnyik V vakcina június végéig történő szállításáról.

Ez „egy kisebbfajta csoda” a világban jelenleg tapasztalható oltóanyagszűke közepette

– magyarázta.

Csütörtök esti ülésén a koalíciós kormány még elutasította az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyásával nem rendelkező orosz vakcina beszerzését. A beszerzést Matovic és pártja, a koalíciót vezető OLaNO javasolta, de az ehhez szükséges határozatot megvétózta az egyik koalíciós partner, az Emberekért párt. Veronika Remisová miniszterelnök-helyettes, az Emberekért elnöke leszögezte:

ragaszkodnak ahhoz, hogy Szlovákiában ne oltsanak olyan vakcinával, amelyet nem hagyott jóvá az EMA.

Mégis bevásárol Szlovákia az orosz vakcinából
Fotó:Pixabay

Pénteken azonban Remisová már úgy nyilatkozott, hogy az OLaNO-hoz tartozó egészségügyi miniszternek, Marek Krajcínak a jelenlegi törvényi helyzetben a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörben is joga van oltóanyagok alkalmazásáról dönteni. Matovic kormányfő szintén arra bátorította miniszterét, hogy – amint azt más, még nem regisztrált gyógyszerekkel is megtették – engedélyezze a Szputnyik V alkalmazását. A beszerzést a szlovák közegészségügyi hivatal (UVZ) is támogatásáról biztosította

A miniszterelnök bírálta az orosz vakcina előző napi elutasítását, rámutatva arra, hogy a Szputnyik V alkalmazását a szomszédos Magyarország mellett további 29 ország engedélyezte már.

Sőt, mint megírtuk, Magyarország nemcsak engedélyezte, hanem itthon Szputnyik V vakcinával oltották be Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, a hazai, járvány elleni védekezés egyik fő alakját.

Az oltási kampány szlovákiai helyzetével kapcsolatban azt mondta, hogy az Európai Unió országai vesztésre állnak a koronavírus-járvánnyal szemben, az uniós beszerzésű oltóanyagok késedelmes szállítása miatt. Matovic kitért az AKO közvélemény-kutató intézet egyik felmérésére is, amely szerint növekszik a szlovákok hajlandósága, hogy beoltassák magukat a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírus ellen.

Csütörtökön Ausztria, Lengyelország és Magyarország is felajánlotta segítségét Szlovákiának a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Forrás:Telex
címlapkép:Pixabay

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
emberek...hogy melyik tolvaj kormány ,mit vásárol be, arra nincs ráhatásunk, de a beadására már van...a szlovákok is bacchatják a 2 millió vakcinájukat ha a polcon fog rohadni!!!
kereső
Mivel Oroszország tiltja az országban gyártott vakcina exportját- ezért az a kérdésem, hogy honnan származik/ melyik országban gyártott vakcinát hoznak Magyarországra oltani? Ez az ország megfelel-e azoknak higinéniai, gyártási előirásoknak, melyeket bemutattak az orosz gyárban az OGYÉI "szakembereinek".
Szevasztok
Itthon is megakadályozná az ellenzék az oroszt,kinait meg az astra-zenecá-t is.
simmering73
Csakhogy Magyarországon is a kuruzslók és a politikusok engedélyezték a Szputyinkot, nem a hozzáértők szakmai alapon.
kereső
@sgl: Valahol oolvastam, és nem biztos, hogy igaz. Ez viszont igen: "A magyar szakemberek megtekintették a vakcinát kidolgozó Gamalea Intézetet, megismerkedtek a klinikai kutatásokkal, részletesen megszemlélhették az előállítás gyakorlati feladatainak előírásszerűen megfelelő gyártósorokat” – pénteken az orosz egészségügyi minisztérium hivatalos honlapja a tárcavezetőt, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter Moszkvában járt, hogy a koronavírus ellen kidolgozott orosz oltóanyagról tárgyaljon.

Mihail Murasko szavait azonban árnyalja, hogy a megtekintés nem abban az objektumban történt, ahol a Magyarországra szánt vakcinák készülnek."

Legalábbis az orosz híradások arról szólnak, hogy a külföldi piacokra készülő vakcinákat nem Oroszországban, hanem partnerországokban gyártják majd le."

Amikor az OGYÉI engedélyezte a szputynikot, kiadtak egy közleményt- most is ott van az OGYEI honlapján-, hogy minden egyes szállitmányt ellenőrizni kell. Ez minimum három hetet vesz igénybe. (72 óra alatt ellenőrizték a kinait).
kereső
@sgl: Mindenki maga dönt. Én úgy, hogy beállok a sor végére- mert nem kérem az oroszt. a kinait. (lehet, hogy több millióan leszünk a sor végén???). Teljesen oltás párti vagyok, de ne rajtam kisérletezzen a magyar/orosz/kinai kormány. A magyar főleg ne, amikor a beérkezett Pfizer/Moderna/Astra szállitmányokból közel felét használták fel eddig, úgy, hogy ebben már benne van egyharmadnyi második körös is.72 óra alatt kapott a kinai engedélyt- ebben benne van a labor vizsgálat is. Szóval- az azt mondja a gyerekem (molekuláris biológus kutató), hogy ennyi idő talán elég a" szagminta vételre", és arra, hogy esetleg a laboros felmondjon.
kereső
@sgl: Nekkem az nem referencia, hogy "valahol" már beoltottak vele millió embert- mert nem ismertek az eredmények. A veszettség elleni védőoltás nem egy új vakcina, hanem több évtized alatt kipróbált készitmény, úgy-hogy az érvelésed nem releváns itt hivatkozásként. És igenis fontosak az engedélyezés körülményei, az anomáliák egy ilyen új készitménynéll. Én ezt az életet kaptam a szüleimtől, és még nem született meg az az ember, akinek az érdkében ezt kockára tegyem. Nekem a saját életem /egészségem fontosabb mint orbán "elsősége/önzése"/- azt, ha megengeded, ha nem lexarom, nagy ivben magasról.
ómió
Neokomcsi vereség, vagy józan ész győzelem?
Nyírfa
@kereső: Így van. Mióta is oltanak vele? Majd, ha 1-5-10 év múlva sincsenek visszafordíthatatlan elváltozások az oltottak szervezetében, akkor neki lehet futni az újabb vizsgálatoknak. De csak azoknak.
A rákból felépültek 5 év után sóhajthatnak fel megkönnyebbülten, a sugárfertőzés sem öl meg rögtön mindenkit. Szépen-lassan.
teuton57
@sgl: Csak 1 szoval valaszolok neked arra, hogy "valahol beoltottak mar sokmillio embert": CONTERGAN!!! Sokmillioan kaptak, vettek, mi lett evek mulva az eredmenye???
Aki Én
@Szevasztok: február 20., 09:09
Ezt honnan veszed?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.