Edward Janiak volt kaliszi megyés püspököt, valamint Slawoj Leszek Glódz nyugalmazott gdanski érseket pedofília eltussolásának vádjával tiltják ki egyházmegyéjükből – közölte az MTI.

Pedofília miatt tiltanak ki két egyházi vezetőt az egyházmegyéjükből Lengyelországban

Fotó: Pexels

A nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye élére Ferenc pápa már januárban új püspököt nevezett ki, miután tavaly októberben elfogadta Edward Janiak lemondását. A lemondott egyházi vezetőt akkor arra kötelezték, hogy a visszaélések ügyében folytatott eljárás befejezéséig eddigi egyházmegyéjén kívül tartózkodjon.

A hétfői közlemény a most befejezett vatikáni eljárásra hivatkozva arra kötelezte Janiak püspököt, hogy a kaliszi egyházmegyén kívül telepedjen le. Volt egyházmegyéje területén a püspöknek nem szabad részt vennie a nyilvános vallási szertartásokon, de világi jellegű összejöveteleken sem.

Emellett a püspöknek „megfelelő összeget” kell befizetnie a lengyel püspöki konferencia mellett 2019-ben létrehozott, az egyházon belül a pedofil tettek megelőzését, valamint a szexuális visszaélések áldozatainak támogatását célzó Szent József alapítványnak.

Hasonló, hétfőn ismertetett vatikáni döntés vonatkozik a tavaly nyugalmazott gdanski érsekre. Slawoj Leszek Glódz ellen egy pedofil bűntett kapcsán elkövetett mulasztások miatt indult egyházi eljárás. Az érsek a vád szerint hét évig nem tett a kánonjog szerint megfelelő lépéseket, miután egyházmegyéjében egy papot meggyanúsítottak egy 17 éves lány megerőszakolásával. A papot – aki nem ismerte be bűnösségét – tavaly tízéves szabadságvesztésre ítélték.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.