Mikuláš Bek, a cseh kormány európai ügyekért felelős minisztere a közrádióban beszélt arról csütörtökön, hogy a következő hónapokban sokat kell dolgoznia azon, hogy Magyarországot az európai fősodorban tartsa – írja a 444.hu.

Az EU soros elnökségét vivő Csehország szerint Magyarország az EU-ból való kilépésének szélére sodródott Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

December 31-ig ugyanis Csehország viszi az EU soros elnökségét, vagyis ők vezetik az Európai Tanács üléseit, ahol a tagállamok kormányai egyeztetnek. Bár a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely nem akarta elismerni, hogy a magyar kormány le akart szedetni három orosz oligarchát a szankciós listáról, most a cseh miniszter már tényként beszélt erről. Ugyanakkor megjegyezte, hogy kisebb pozitív jelnek vette, hogy a magyar kormány végül letett erről a tervéről.

„Az Európai Unióban gyakran kemény tárgyalások folynak, ez több országra is jellemző. Magyarország azonban nagyon messzire, véleményem szerint a szakadék szélére jutott, és most el kell döntenie, hogy visszalép-e a szakadék széléről, vagy megkockáztat egy ugrást, aminek következményeiről nem akarok spekulálni”

- mondta Bek, majd a műsorvezető kérdésére hozzátette, hogy ez a következmény az Európai Unióból való kilépés is lehet.

Forrás: 444.hu

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Utalom hogy Magyarorszagot orbannal es a sleppel azonositjak. A magyarok 70%-a unio parti, ami magasabb az EU-s atlagnal. Itt csak orban az aki naci hortista hintapolitikat jatszik. De elobb utobb kiesik a hintabol, mint horti is. Sajnos az orszag fog miatta bunhodni, mint anno horti miatt is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Sajnos a debil, despota, köpcös ezt akarja, mivel már szarrá lopta magát, de remélem börtönben végzi. Egyébként a fidesz nem szavazta meg anno az EU csatlakozást! A magyar nép népszavazással hozott döntést, az EU és NATO csatlakozásról, nincs joga ennek a szarházi , bűnöző és politikai prostituált, velejéig rohadt és cinkus bandának megváltoztatni, mert abból népfelkeklés lesz!
verőce21
Majd belátják ezek is, nincs más esélyünk itt Közép-Európában, mint hogy összefogjunk a V4-kel, az osztrákkal és az olaszokkal – ahol reményeink szerint két hét múlva "győz a normalitás” – és csináljunk egy különutas politikát, mert ez így tovább nem mehet az eu-ban...!
csak úgy....
@verőce21: te nem csak bua de vak is,- orbánt már mindenki rühelli!!
verőce21
@csak úgy...: De nem nélkülözheti...!
csak úgy....
@verőce21: nincs nélkülözhetetlen ember! -föleg nem az ilyen szarkeverö ..!
Eladott Ország
@verőce21: A Visegrádiak leszarják a román bűnöző szélhámos cigányt! Az USA már ezt régebben megtette.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok