Erős földrengés rázta meg szerda hajnalban az északnyugat-törökországi Düzce tartományt. Az 5,9-es erősségű földmozgás következtében mintegy ötvenen sérültek meg, de mindannyian a kitört pánikban, a fejvesztett menekülés miatt. Egy ember állapota súlyos – jelentette az NTV török hírtelevízió.

A pánik miatt sérültek meg nagyon sokan: erős földrengés rázta meg Törökország északnyugati részét

Drónnal készített légi felvétel egy megrongálódott épületről az északnyugat-törökországi Düzcében 2022. november 23-án, miután 5.9-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. A hatóságok szerint a földrengésben legkevesebb 46 ember megsebesült. MTI/EPA/ANADOLU AGENCY/Guven Yilmaz

A rengés középpontja Isztambul keleti határától 170 kilométerrel keletre, Gölyaka körzetben, a földfelszín alatt 6,8 kilométeres mélységben volt – írja a 24.hu.

A földmozgást Törökország északnyugati részének más tartományaiban is érezni lehetett. Az emberek felriadtak álmukból, és igyekeztek mihamarabb kijutni a szabadba. A török katasztrófavédelem takarókat osztott szét közöttük. Voltak olyanok is, akik az utcán tüzet gyújtva próbáltak melegedni. Sokan elővigyázatosságból üzemanyagért siettek.

A földrengés több épületet megrongált, falak omlottak le, tárgyak estek a földre. A düzcei bíróság tetejéről betondarabok hullottak az utcára.

A hatóságok már 116 utórengést is regisztráltak, a legnagyobb 4,3-as erősségű volt.

Forrás: 24.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.