Budapest - Paulo Sousa (43) a legesélyesebb arra, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya legyen 2014. január 1-től – legalábbis az unibet.com internetes fogadóiroda szerint. Bár a honi futballszövetség (MLSZ) néhány napja közleményben cáfolta, hogy nincs szakemberkérdés, mégis pénzt lehet feltenni rá, melyik tréner irányítja jövőre a nemzeti együttest. A fogadóiroda 2,5-szörös összeget fizet, ha a portugál lesz a nemzeti együttes irányítója. A jelenleg a Maccabi Tel-Aviv kispadján ülő, a gárdával az Európa-liga csoportkörére készülő Paulo Sousáról az izraeli sajtó is azt írta, Magyarországon folytatja edzői pályafutását, igaz szerintük nyártól lesz kapitány. Ráadásul erősítette a pletykákat, hogy a Videoton korábbi trénere egy hete a Puskás Ferenc stadion VIP-páholyából nézte az Észtország ellen 5-1-re megnyert világbajnoki selejtezőt és szorgosan jegyzetelt. „A szövetség határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent találgatásokat, amelyek szerint esetleg a Videoton FC korábbi vezetőedzője, Paulo Sousa lehet a magyar válogatott következő szövetségi kapitánya. Az MLSZ feladatának érzi leszögezni, hogy nem állt és nem áll egyeztetésben Paulo Sousával" – reagált a találgatásokra a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetése.

Forrás: Blikk
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dalton
Mi marhák, pedig azt hittük, hogy a magyar foci jövője a tét, de láthatóan, nem!
"Egervári állása a tét"
Jó reggelt Magyarország!:-)))
tony-66
Jó NAPOT mindenkinek ! a magyar FOCI " VOLT-van -de LESSZ-" nem tudok befojásolni SENKIT de nagy hiba lenne portuga\ál szakértõtt alkalmazni. Véleményem , hogy a MAGYAR tehnikai gárda JÓ! szakképzet manusok ! Ami pediglen Orbánkát illeti /véleményem/ JÓL csinálja! NÉZZÉTEK meg a német ,francia,olasz,brazil,argentin, /nem is olyan régen, ezeket vertúk probléma nélkül/ pályákat ,akkor ök stadionokat épitettek mi fociztunk, most mi épitünk ök fociznak!!! KEREK A VILÁG a FÖLD GÖMBÖJÜ!!!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!
martinpalermo
Na,kajálni már,kajáltam---most jöhet egy hosszúlépés------a kocsma előtt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.