A magyar szellem, a magyar tervezők, a magyar mérnökök, a magyar vállalatok és munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion csütörtök esti avatásán.

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

A kormányfő rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a stadion régi görög mértékegység volt, amivel távolságot mértek.

"Ma ismét közelebb kerültünk egy stadionnal a világ élvonalához" – tette hozzá hatalmas ovációt kiváltva.

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

Orbán Viktor szerint a sport képes megváltoztatni az embereket, és segít, hogy "erőssé, becsületessé neveljük gyermekeinket".

A kormányfő zúgó taps mellett adta át a Nagyerdei Stadiont a debrecenieknek.

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere köszönetet mondott a tervezőknek és a kivitelezőknek, s reményét fejezte ki, hogy igazi oroszlánbarlang lesz a DVSC nagyerdei otthona.

A polgármester emlékeztetett rá, hogy a város és Szima Gábor klubtulajdonos 1999-ben vette át a Lokit, s felidézte akkor mondott szavait, miszerint ezt a lépést csak az igazolhatja, ha a csapat BL-csoportmeccset játszhat majd a Nagyerdőben a Barcelonával.

Ez ma már csak szerencse és sorsolás kérdése – mondta Kósa Lajos, hozzátéve, hogy 1999 óta a DVSC hatszor nyert bajnokságot, ötször kupát és ötször Szuperkupát.

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

A Loki ezzel az elmúlt tíz év legeredményesebb csapata – jelezte nagy tapssal kísérve Kósa Lajos.

A több mint 20 ezres befogadóképességű stadion megnyitója – a görög katolikus, a református és a római katolikus egyház püspökeinek áldása után – nagyszabású kulturális és sportgálával folytatódott a debreceni Nagyerdőben.

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

A műsor nemzetközi sztárja Lou Bega volt, fellépett Király Viktor, Keresztes Ildikó, Radics Gigi és Miklósa Erika, közreműködtek a Kodály Filharmonikusok és a debreceni Valcer táncstúdió.

Az énekesek után a futballistáké lesz a pálya: a DVSC jelenlegi játékosai egymás ellen futballoznak, majd a DVSC All Star-Magyar Válogatott All Star gálamérkőzését láthatják a nagyerdei arénában. A debreceniek ellenfele lesz például Lipcsei Péter, Véber György, Kovács Zoltán, Kovács Kálmán, Garaba Imre, Pintér Attila, Urbán Flórián és Détári Lajos, akik a közelmúltban nagy csatákat vívtak a debreceniekkel.

A Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját 2012 júliusában nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű állami beruházássá a kormány, s 12,5 milliárd forintot biztosított a központi költségvetésből.

A stadiont Bordás Péter tervezte, a kivitelezési munkákat a debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta "Hajrá Debrecen" konzorcium végezte.

A stadion befogadóképessége 20 340 fő, de a csütörtöki megnyitóra 160 pótszéket is betettek, így 20 500-an vehettek részt a látványos stadionavatón.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
A miniszterelnök megvalósult álmáról, a felcsúti stadionavatásról, a Puskás Akadémiáról vitáznak a 168 Óra vitafórumának résztvevői. Egyikük úgy gondolja:
- „A stadion a környék ékköve és az akadémiás gyerekek álma.” Vitapartnere megjegyzi:
-„Nagyon sok nem akadémiás gyereknek is van álma ebben az országban, nem is egy, rögtön három: reggeli, ebéd meg vacsora.”
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dragonfly
@Csizmás Kond: Hát...ezt én sem értem
Csizmás Kond
@dragonfly: ...és ennek föltétlen én vagyok az oka ???
mariaberta
magyar, magyar, magyar, minden magyar és most jöhetnek a MAGYAR szurkolók.
dragonfly
@mariaberta: Nem,nem Te,csak a választások után,még most sem tértem magamhoz.(remélem,nem is fogok).
dragonfly
@Csizmás Kond: Nem,nem Te,de a választások után,még most sem tértem magamhoz.(remélem, nem is fogok)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.