Még mindig nehéz szavakat találni a magyar válogatott teljesítményére, hiszen a magyarok 1-1-et értek el a világbajnok francia válogatott ellen. 

Vallásos áhítatban szólalt meg Marco Rossi: Úr ránk nézett és mosolygott

Kleinheisler László, aki a meccs embere lett így nyilatkozott:

Ez egy hihetetlen élmény számomra, le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt. Semmi veszítenivalónk nem volt. Úgy voltunk vele, hogy mindent bele kell adni, aztán lesz, ami lesz. Bízom benne, hogy ez sok sikert ad majd Münchenre.

A magyar gól szerzője, Fiola Attila:

Az egész pályafutásom leforgott annál a gólnál. Boldog vagyok, hogy az én gólom is kellett ahhoz, hogy ilyen büszkén jöhettünk le a pályáról. Csodálatos közönség volt, nagyon boldog vagyok, a családommal együtt ünnepeltünk. Az volt a fejemben a helyzetnél, hogy Varane elé be tudjak állni, aztán figyeljem, hogy a kapus hogyan helyezkedik, tudtam hova akarom rúgni, és örülök annak, hogy az élet valamit visszaadott.

Végül Marco Rossi szövetségi kapitány szerint:

A fiúk taktikailag nagyon jó meccset játszottak, szívvel és lélekkel. Mindent kiraktak ma a pályára. Nem az edzői taktikán, hanem a játékosokon múlik, hogy mi lesz a végeredmény. Voltak nehéz pillanataink, de dolgozunk rajta, hogy ezt tudjuk kezelni. Azt mondtam, hogy mindenki a szívét tegye ki, ne azzal foglalkozzon, amit szerinte mások a játéktudásáról gondolnak. A mai nap olyan volt, amikor az Úr ránk nézett és mosolygott.

Forrás:Blikk.hu
Címlapkép:MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Úgy a mérkőzés, mint Rossi nyilatkozata tökéletesen rendben volt! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Már melyik "Úr mosolygott rájuk"? Hála Istennek, most nekünk volt szerencsénk!
kereső
A vallásos áhitat egy dolog.A hit egy másik. A kettő nem mindig fedi egymást.
namihami
Ha már az egyházi vonalra megyünk át, akkor viszont az Úr mérgesen nézett a franciákra. Mert, és ez a magyar csapat mázlija, legalább 4-5 ordító helyzetet hagytak ki.
Persze, a könyvekbe ez az 1:1 fog bekerülni. De a reális néző tudja (aki látta), hogy ez csupán egy be- vagy kifutott eredmény volt. A németek ellen már nem hiszem, hogy az Úr ismét mosolyra fakad. Nekik ugyanis létkérdés lesz a három pont. És akkor marad az egy pontunk és a kidobott milliárdok. Már persze, a részünkről kidobott milliárdok.
Olyan ""fradisnak"" fog ez is kinézni...
fergeteg
Már ezt is kipécézik !
Persze a firkász nem akar közmunkásnak menni.
simmering73
Tárgyilagosan szemlélve, ez inkább a franciáknak köszönhető. A gyalázatos 3-0-ás portugál cumi után szerintem a franciák túl nagy mellénnyel érkeztek. Így saját magukat verték meg. Ha már a prosti srácok azt írja, hogy "Igazából győztünk". A németek majd helyre teszik ezt a csodacsapatot, aztán Rossi hányhatja a keresztet.
Néro
Háááát lehet igazad. Az Úr rátok néz és mosolyog. Már ha érted.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.