Részleteket tudott meg az Index Hosszú Katinka és párja, Gelencsér Máté barcelonai kirablásáról.  Öt-hat csibész vette körül a békésen andalgó párt, és Máté Rolexét követelték, amit végül verekedés után meg is szereztek. A lap információi szerint azonban Hosszú Katinka utánafutott a rablónak, és vissza is szerezte a Rolexet úgy, hogy az elkövető önként visszaadta azt neki. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Katinka Hosszu (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés

Két hónapja kering a szóbeszéd úszókörökben egy bizonyos júniusi barcelonai éjszakáról, amikor kirabolták és összeverték az utcán Gelencsér Mátét, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka kedvesét. Az esetet Hosszú halvány tokiói szereplése után egy-két újság is megszellőztette, mondván, valami történt június 7-én éjjel, de hogy mi, arról mostanáig csak homályos sejtetések jelentek meg. Az Index most exkluzív információk birtokába jutott.

A lap információi szerint a pár a júniusi Mare Nostrum úszóversenyt követő éjszakán,

hajnal kettő körül kiment sétálni a városba.

Állítólag nem sokkal ezután termett ott körülöttük öt-hat támadójuk, akik a Gelencsér Máté kezén virító értékes Rolex karórát akarták megszerezni. Az egykori úszó nem adta könnyen magát, ellenállt, verekedés lett belőle.

Máté szorgalmasan osztogatta az ökölcsapásokat, de végül a túlerő legyűrte, lefogták, a földre teperték, lecsatolták a Rolexet, és az egyik rabló futásnak eredt a zsákmánnyal.

A történetnek itt még nincs vége,

Hosszú Katinka ugyanis utánafutott a rablónak, és vissza is szerezte a Rolexet úgy, hogy az elkövető önként visszaadta azt neki.

Háromszoros olimpiai bajnok úszónőnk ezt követően visszafutott a földről éppen feltápászkodó, több sebből is vérző kedveséhez, innen pedig a szállodába vezetett az útjuk.

A hotelben rendőrt akartak hívatni a személyzettel, de erre nem nagyon voltak hajlandók. Az Index szerint ebből Hosszúék arra következtettek, hogy

a londinerek adták le a drótot telefonon a rablóknak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Katinka Hosszu (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés

Forrás: Index.hu, 24.hu

Címlapkép: instagram.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
@terlasz: nem hiszem, hogy az a járható út, ha neked, a becsületes polgárnak kell a gazemberekhez igazodnod.
karma1
Na, gyorsan ki kellett talalni egy marha pozitiv sztorit a pocsek termeszetu janykanak, egyszer azert, hogy megmagyarazza a mentalis felkeszuletlenseget - (me'g ugyebar nem tudta feldolgozni a rablas elmenyet) - masodszor hogy alapjaban veve milyen pozitiv emberke is o...
hat nalam ez a sztori nem jon be, mert ha ez megtortent volna, akkor egy ora mulva mar a vilagsajto tele lett volna a hirrel, meg Katinka hostettevel...
Utolag en is egesz Jokai regenyeket tudnek alkotni magamrol, ha raszorulnek...:(
terlasz
@Namely: Ebben teljesen igazad van, de jelenleg gyakran csak ilyen prevenció áll rendelkezésünkre.
division
@terlasz: Ennyi erővel a gyereknek se adjunk szép, márkás tiszta ruhát az iskolába, se telefont, se semmit, mert ott a sok tapló kölyök, akik elvesznek tőlük mindent amit csak lehet, hogy a fene enné meg a sok megélhetési szülőt.
terlasz
@division: Kissé lájtos a példád, de igazad van. Nem szeretjük a bűnözést, de sajnos van. Létezik a bűnözésnek az a foka, amit nem tudsz kivédeni másképp csak úgy, ha az értékeidet kellő óvatossággal rejtegeted. Igaz, Barcelonától többet várnánk. Nincs vitánk az ideális állapotok tekintetében, de a valóság gyakran rácáfol erre, és én erre tettem a megjegyzésemet.
FL4K
Miért is most került elő ez a sztori?
Ezt a sztorit tényleg ezekkel a képekkel illusztráltak?
És ezek után tényleg el kéne hinnem, hogy ez a sztori tényleg így történt?
És ezek után tényleg azt várja tőlem valaki, hogy sajnáljam ezt a cyka-t?

(Cseh Lacit miért nem bántja senki, ugyanazért a helyezésért?
Mert Cseh Laci egy tök normális, jó ember, míg ez baromarcú de'Bella egy hulladék.
Ki mondta, hogy egy sikeres sportoló nem lehet egy szarember?
Viszont, ha valaki egy szarember, az lenullázza az ÖSSZES eredményét - a kutyát nem érdekli, hogy egy létében undorító GECI milyen eredményeket ért el!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.