Az olimpiai bajnok tornászt pontosan azzal a módszerrel kezelik, amellyel megmentették egy tatai nővér életét. A 105 napot intenzíven, 68 napig mélyaltatásban tartott Nagy Gergelyné Hajnalkát a Blikk.hu szólaltatta meg. 

A 2000-es sydney-i olimpián aranyérmet szerző Csollányt jelenleg Budapesten kezelik. A Blikk.hu úgy tudja, hogy ECMO-val, vagyis extrakorporális membránoxigenizációval próbálják megmenteni életét, amely egy olyan műtüdőeljárás, ami a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását.

Súlyos az állapota: így kezelik Csollány Szilvesztert

Csollány Szilveszter 2004-ben az athéni Olimpia előtt – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Pontosan ezzel a módszerrel mentették meg egy tatai nővér, Nagy Gergelyné Hajnalka, életét is az orvosok. A 105 napot intenzíven töltő, 68 napig mélyaltatásban tartott, 42 napot lélegeztetőgépen harcoló hős ápoló szívszorító szavakkal üzent az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásznak és családjának.

Elsősorban azt üzenem a családjának, hogy fogadjanak el minden segítséget, amit csak lehet. Mindenbe kapaszkodni kell, mindenben érezni kell azt, hogy ott van mellette a család és segíti az egészségügyi csoport. Mindenki érte van és mellette áll. Sikerülni fog, sikerülnie kell! Ugyanígy álljon a család is hozzá. Nagyon kemény harc lesz, amely nagyon hosszú ideig tart majd

− üzente a nővér, aki a saját állapotával kapcsolatban úgy fogalmazott, a mai napig nem gyógyult, és sosem lesz már olyan, mint régen volt, de legalább túlélte a szörnyű kórt.

Forrás: Blikk.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Pálinkás Pál: Ne haragudj Pali, de megint ideraktál egy kamu cikket, sajnos nehéz kibírni szó nélkül amit azóta is itt művelsz, amióta belefáradtam az egészbe veled. Legalább a tényeket fogadnád már el, de ti oltástagadók még a halálos ágyatokon, bizonyítottan covidtól megbetegedve is azt mondanátok, hogy nincs covid, nincs oltás. Egyébként meg olyan oltás, hogy jenssen nem létezik, csak szólok, olyan van hogy janssen...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Pálinkás Pál: Ne haragudj Pali, de megint ideraktál egy kamu cikket, sajnos nehéz kibírni szó nélkül amit azóta is itt művelsz, amióta belefáradtam az egészbe veled. Legalább a tényeket fogadnád már el, de ti oltástagadók még a halálos ágyatokon, bizonyítottan covidtól megbetegedve is azt mondanátok, hogy nincs covid, nincs oltás. Egyébként meg olyan oltás, hogy jenssen nem létezik, csak szólok, olyan van hogy janssen...
division
@Gazella: Hol van a hiteles forrásod arról, hogy Csollány beoltatta magát? Az oltásellenesek elkezdték a hírt terjeszteni, hogy azért halt meg mert beoltatta magát (persze amikor már nagyon beteg volt), ezzel is a vakcinákra akarják kenni az egészet. Kóbor halála után kik is kezdték híresztelni, hogy megölték? Barmok.
Pálinkás Pál
@division: szóval te ezt szűrted le belőle...nos nyomi...csollány ausztriában edzősködött..nem hiszem hogy állandóan PCR tesztekkel járt át a határon...amúgy utána nézhetsz...persze szar ügy amikor egy oltott sportoló vastüdőre kerül oltás után...
division
@Pálinkás Pál: Nem kezdem el újra veled a marhaságokat, ti még a temetéseteken is felébrednétek annyi időre, hogy elkiáltsátok magatokat, nincs covid, nem véd az oltás:-) Amúgy meg nem te mondtad, hogy oltásit bárki szerezhet ha akar? Hagyjuk, ennyi volt.
Medvepapa
Talán ha az eszét is használta volna és beadatja azt a francos vakcinát, nem tartana itt. Kár érte. De nem volt egy barátja, felesége aki észhez terítette volna???
Rizikó
Nagyon drukkolok Szilveszternek. Remélem, túléli épségben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.